Az Instagramra kerül a magyar Anne Frank története

Egy új projekt keretében a közösségi médiában állítanak emléket a holokausztban elpusztult fiatal magyar zsidó lánynak és a többi hatmillió áldozatnak. A projekt célja a fiatalabb korosztály megszólítása lenne.

Milyen lett volna, ha létezik Instagram a holokauszt idején? Ezzel a kérdéssel indult el az Eva.Stories (Éva történetei) elnevezésű izraeli projekt, amely célja, hogy a közösségi médián keresztül mutassa be a fiataloknak a holokauszt történetét, illetve megemlékezzen a meggyilkolt hatmillió áldozatról. A kezdeményezés keretében az Instagramon posztok formájában fog megjelenni egy fiatal magyar zsidó lány, Heyman Éva története, annak eredeti naplója alapján.

Heyman Éva

Heyman Éva Nagyváradon élt családjával, naplóját a 13. születésnapján 1944 februárjában kezdte el írni, az utolsó bejegyzés pedig pár nappal deportálása előtt, 1944. május 30-án készült el. Éva a naplót a gettóba bejutó volt szakácsnőjükre bízta, így maradt meg az utókornak. A fiatal lányt családjával együtt Auschwitzba vitték, ahol október 17-én meggyilkolták. A szemtanúk szerint maga Mengele tuszkolta fel a gázkamrák felé tartó teherautóra.

A mostani Instagram-projekt első bejegyzése május 1-jén 16:00 órakor kerül majd ki, aznap este kezdődik ugyanis a holokauszt emléknap Izraelben. Az Eva.Stories oldalnak már több mint 200 ezer követője van. A kezdeményezés mögött egy izraeli vállalkozó, Mati Kochavi és lánya állnak, akik több millió dollárt költöttek a projektre. A bejegyzésekhez ugyanis nemcsak fotók, de költséges filmek is készültek 400 fős stáb részvételével. A jeleneteket az ukrajnai Lembergben (Lviv) forgatták.

No Title

No Description

Kochavi szerint ez a legjobb módja annak, hogy a holokauszt története elérhető legyen a fiatalok számára. Erre pedig azért van szükség, mert a holokausztról szóló diskurzus világszerte csupán 2,7 százalékban érinti a fiatalabb korosztályt. Ez pedig jelentős visszaesés a korábbi évekhez képest, mondta az izraeli vállalkozó.

„Egy olyan korban, amikor már alig vannak holokauszt-túlélők, az emberek is egyre kevésbé foglalkoznak a témával” – véli Kochavi, aki úgy látja, hogy éppen ezért új eszközökre van szükség a figyelem felkeltésére. A vállalkozó abban reménykédig, hogy a mostani kezdeményezés a modern kor elvárásainak megfelelően egy új irányt adhat a holokauszttal kapcsolatos megemlékezéseknek.

(Ynet)

Még több Kibic

Kié Szenes Hanna? Három sír és egy kisajátított hőstörténet

2026.07.17. 2 óra ago
Egy embernek rendszerint egy sír jut. Szenes Hannának három is van, és ez önmagában elég lenne egy könyvhöz. Pető Andrea történész és Politzer Maymon Krisztina jogász, újságíró hamarosan megjelenő kötete azonban nemcsak a sírok történetét követi végig, hanem azt is megmutatja, hogyan alakították át újra és újra Szenes Hanna alakját a magyar és az izraeli emlékezetpolitika igényei.

Kommunikációs munkatársat keres a Bálint Ház

2026.07.14. 3 nap ago
A Bálint Ház csapata keresi azt a személyt, aki segít elmesélni történeteiket, és láthatóvá tenni az olyan értékteremtő kezdeményezéseket, mint a Judafest, a Zsidó és Izraeli Filmfesztivál vagy a szarvasi családi táborok.

Harmincegy érmet szerzett a magyar csapat az idei Makkabián

2026.07.14. 3 nap ago
A biztonsági helyzet miatt kisebb csapattal érkező magyar küldöttség rendkívül eredményesen szerepelt Izraelben a Makkabi Világjátékokon, amely legidősebb versenyzője a holokauszt-túlélő Pajor István volt.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »