Ismét antiszemita gyilkosság történt egy amerikai zsinagógában

Egy tizenkilenc éves fehér férfi nyitott tüzet szombaton a dél-kaliforniai Poway zsinagógájában. Egy ember meghalt, hárman megsebesültek – közölték a helyi hatóságok.
Gyilkos támadás ért egy zsinagógát az amerikai Poway városában, San Diego közelében, Kalifornia államban, magyar idő szerint szombat késő este. Egy gépfegyveres férfi rontott be a pészach utolsó napját ünneplő gyülekezet zsinagógájába, és lövöldözni kezdett. Egy nő meghalt, három ember megsebesült, őket kórházban ápolják.

A lövöldözéskor mintegy száz ember lehetett a zsinagógában, akik a pészach zárónapjára eső szombati istentiszteleten vettek részt. A hatóságok tájékoztatása szerint a halálos áldozat egy nő, a három sebesült között pedig egy gyermek és egy rabbi is van. A megtámadott zsinagóga a Magyarországon is aktív chábád közösséghez tartozik.

Az elkövető, John Earnest autóval elmenekült, majd maga jelentette be telefonon a támadást. A rendőrök hamarosan letartóztatták. Az illetőről utóbb kiderült, hogy már nyomoztak ellene egy kaliforniai mecset felgyújtás miatt.

A feltételezett gyilkos, John Earnest

Az eset után Donald Trump amerikai elnök egy rendezvényen valószínűnek nevezte, hogy “gyűlöletből fakadó bűntettről” van szó. Steve Vaus, Poway polgármestere maga is úgy vélekedett, hogy a gyilkos cselekedetének hátterében a zsidó közösséggel szembeni gyűlölet áll.

Donald J. Trump on X (formerly Twitter): „Thoughts and prayers to all of those affected by the shooting at the Synagogue in Poway, California. God bless you all. Suspect apprehended. Law enforcement did outstanding job. Thank you! / X”

Thoughts and prayers to all of those affected by the shooting at the Synagogue in Poway, California. God bless you all. Suspect apprehended. Law enforcement did outstanding job. Thank you!

Tavaly októberben egy pittsburghi zsinagógában 11 embert ölt meg egy rasszista merénylő.

Idén márciusban pedig Ausztráliában történt rasszista indíttatású tömegmészárlás. Akkor 50 muszlimot ölt meg egy férfi, aki állítólag a mostani támadás ihletője is volt.

Még több Kibic

Mazsihisz: Felháborító, hogy a neonáci megmozdulás szervezői magas állami kitüntetésben részesültek

2025.02.09.1 nap ago
A neonácik által a „kitörés napja” alkalmából rendezett megemlékezések nem a becsületről szólnak, hanem becstelenségét dicsőítik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye szerint.

Gábor György előadásával indul a Limmud Magyarország új programsorozata

2025.02.07.3 nap ago
Jól kinézünk! címmel indít új programsorozatot a Limmud Magyarország Alapítvány, ahol a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fogják újra felfedezni.

Emléktáblát avattak Budapesten Kulka Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából

2025.02.06.4 nap ago
Az európai hírű mellkassebész, Kulka János színművész édesapja egy évtizeden át lakott a Hold utcában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »