Holokauszt-túlélők történetei jelennek meg a fiatalon elhunyt fotós munkái alapján

New Yorkban élő holokauszt-túlélők történeteit és a nemrég tragikusan fiatalon elhunyt Hermann Ildikó fotóművész képeit veheti kézbe az olvasó a Hiányzó történetek című könyvben, amely a héten kezdődő Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg.

Megrázó, szívbe markoló, elgondolkodtató – sokféle jelzőt aggathatunk a Hermann Ildikó fotóművész által dokumentált történetekre, de talán mégis az a leghelytállóbb jellemzője valamennyinek, hogy IGAZAK. Igazak történelmi és emberi értelemben is.

A fotókkal illusztrált könyvben 14 Magyarországról New Yorkba elszármazott holokauszt-túlélő emlékeit, múltját és jelenét olvashatjuk. Könnyeiken vagy épp fanyar humorukon, csalódottságukon vagy életigenlésükön keresztül tisztán és pőrén elevenedik meg a múlt és fonódik egymásba a priváttörténelem a világ eseményeivel, melyet úgyszintén emberek közvetítenek: például az által, hogy miként viselkedett egy sorsfordító helyzetben egy szomszéd, egy katona, egy régi cseléd, egy barát vagy egy házmester.

14 sors: 14 hiányzó történet egyszerű emberekről, 14 történet a túlélésről.

A könyvet eredetileg Winkler Nóra és Hermann Ildikó közösen készítette volna el a fotográfus New Yorkban készült interjúi és fotói alapján. Aztán 2019 elején váratlanul közbeszólt a fotóművész halála. A kötethez most Winkler Nóra írt előszót, amelyben többek között a következőket mondja:

„Interjúban beszéltetni egy embert, figyelem. Leglényegibben az. Engedni, hogy meséljen, tudni, hol kell csendben várni, mikor jó kérdezni, mit, hogyan. Egyáltalán nem evidens e kétféle figyelmet egyszerre birtokolni, pedig ebben a könyvben együtt dolgozott ez a kettő. Az élettörténetek és bennük a tanulságok, dühök, belenyugvások, a bosszú vágya vagy a feldolgozás ereje mind önálló, kerek egységek. Ahogy a képek sorozatai is – ha csak ezeket látnánk: az életterek, a szereplők öltözéke, ülésmódja, tekintete rengeteg dologról mesélnek. Két gazdag alapanyag találkozik össze a személyes fejezetekben, fontosak a címek és milyen jó, hogy kézírásosak. Ahogy haladunk az oldalakon, olyan, mint kiskorunk rejtvényújságaiban, meg kellett keresni az összetartozó részeket, és vonallal összekötni. Fürkészhetjük, hogy a szövegekből megismert sorsfordulatok, hol hagynak nyomot az emberen, mi lehet azok következménye bennük, rajtuk, körülöttük. Hol van jele a halálmegvető kockázatoknak, legyőzött félelmeknek, bátran követett ösztönöknek a szereplőkön és tereikben. Mind tudjuk, lassan nem lesz már mód holokausztot megélt embereket interjúra kérni. Hálásan gondolok az Ildire, hogy felkutatta ezeket a szereplőket, elutazott hozzájuk, és délutánokat beszélgettek át ezeken a kanapékon.”

A kötet angolul is megjelenik.

A könyv alapját az INDEX-en megjelent tízrészes cikksorozat képezi, ám most ezek bővített, szerkesztett változatán túl négy vadonatúj történet is olvasható, művészi felvételekkel illusztrálva.