Mire a deportálásokra sor került, már nem emberi lényként kezelték a zsidó polgárokat

Ha a magyar közigazgatási szervek kevésbé proaktívan vesznek részt a rendeletek végrehajtásában, a vidéki zsidóság több mint fele megmenekülhetett volna. Történészek a magyar közigazgatás a deportálásokban játszott szerepéről beszélgettek.

A magyar közigazgatási szervek szerepe a zsidóság gettósításában és a deportálás előkészítésében címmel rendezett beszélgetést a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete a La Vida DUNA Rendezvényházban Budapesten. 

Az intézet rendezvényén Szécsényi András PhD, történész, a MFE Zsidó Történeti Intézet tudományos főmunkatársa, Kovács Tamás PhD, történész, egyetemi docens, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely igazgatója és Ungváry Krisztián, történész, a MTA doktora beszélgetett Dr. Gecsényi Lajos, a Magyar Zsidó Történeti Kutatóintézet igazgatójának moderálásával arról, hogy kik működtek közre a gettósítás és a deportálás folyamatában, és milyen mértékben felelős ezért a magyar közigazgatás és csendőrség – olvasható abban összefoglalóban, amelyet az egyetem juttatott el a sajtónak.

Az összefoglaló szerint az esemény résztvevői annak a kérdésnek az elemzésével kezdték a beszélgetést, hogy a magyar közigazgatásban dolgozók érzelmileg is azonosultak-e a deportálással összefüggő feladatokkal, vagy csak fegyelmezetten követték a kapott utasításokat. Kiemelték, hogy a németek csak tanácsadóként vettek részt a folyamatokban, ezt megerősítve Szécsényi András felhívta a figyelmet arra, hogy minden rendelkezésre hatással voltak a korábbi zsidótörvények. 1944. márciusa és augusztusa között pedig további 85 zsidóellenes rendeletet hoztak a közigazgatásban. 

,,A halálgyárat felkészületlenül érte a magyar hatóságok buzgósága”

Kovács Tamás hozzáfűzte, hogy a törvények legszigorúbb betartását várták el a közigazgatásban dolgozóktól, akik végrehajtandó feladatként kezelték a kapott utasításokat, így gyorsaságra és költséghatékonyságra törekedtek. A későbbi felelősségre vonások során többen hivatkoztak ez alapján arra, hogy csak parancsot teljesítettek. Ungváry Krisztián hangsúlyozta azt is, hogy a közigazgatásban dolgozók tisztában voltak vele, hogy mi lesz a gettósítás vége, hiszen sehol nem készültek arra, hogy a létrehozott gettókat 2-3 hónapnál hosszabb ideig tartsák fent.

Gecsényi Lajos felvetette, hogy a gettósítás és a zsidóellenes rendelkezések szociális feszültség enyhítésére is szolgáltak. Ungváry Krisztián ezt alátámasztotta azzal, hogy Magyarországnak csupán 5 százaléka vallotta magát zsidónak, azonban a nemzeti összvagyon 15 százalékátát birtokolták, ami feszültséget okozott a lakosságban. Kovács Tamás ezt kiegészítette azzal, hogy a magyar népesség aktívan részt vett a zsidók ingóságainak eltulajdonításában arra hivatkozva, hogy „inkább mi vegyük el, mint a németek”. Szécsényi András nyomatékosította, hogy a zsidó származású emberek lényegében a saját szenvedéseiket finanszírozták, hiszen a rendelkezések alapján és a vagyonelkobzások során egy önfenntartó genocídium alakult ki. 

A beszélgető felek megegyeztek abban, hogy mire a deportálásokra sor került, már nem emberi lényként kezelték a zsidó polgárokat. A fizikai kínzások, gyilkosságok, hullarablások is mindennaposak voltak. Kovács Tamás hozzáfűzte, hogy olyan emberi tényezőket sem vettek figyelembe, mint a nevelőszülőkhöz került árva zsidó gyermekek vagy a kórházban fekvő betegek sorsa. Szécsényi András kiemelte, hogy nem volt számottevő különbség a vidéki és városi zsidósággal szembeni bánásmódban, míg a kisebb településekről először gyűjtőtáborba kerültek az emberek, a nagyvárosokban gettókat alakítottak ki. Azonban hangsúlyozta, ha a magyar közigazgatási szervek kevésbé proaktívan vesznek részt a rendeletek végrehajtásában, a vidéki zsidóság több mint fele megmenekülhetett volna a statisztikai adatok alapján.

A beszélgetés során felmerült az a szempont is, hogy a közigazgatásban dolgozók ugyan átitatódtak az antiszemitizmussal, de néhányan megmaradtak emberségesnek, és a lehetőségekhez mérten igyekeztek részt venni a zsidómentésben. A mentéseken felül olyan emberi cselekedetekről is beszámoltak, mint élelmiszer és ruha becsempészése a gettókba, ezzel is hozzájárulva az ottlakók életkörülményeinek javításához. Ungváry Krisztián azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszeres besúgások és feljelentések nem könnyítették meg a jótevők munkáját.