Generációk óta az első új zsinagóga nyílt meg az arab világban

Az Egyesült Arab Emírségekben, a dubaji tengerparttól nem messze szép csendben megnyílt egy zsinagóga. Az utóbbi időben több arab és muszlim vezető hangoztatja, hogy szívesen látná az országában a visszaköltöző zsidókat.

A Dubajban működő zsinagóga generációk óta az első, amely az arab világban megnyitotta kapuit, írja a 444 az Economist cikkére hivatkozva. Az intézményben héber kurzusokat is tartanak, és kóser étkezési tippeket is kaphatnak az odalátogatók. A zsinagóga ugyan még nem kapta meg a hivatalos működési engedélyt, viszont már van saját rabbija. Az új zsinagógát arab és zsidó vezetők is üdvözölték, és reményüket fejezték ki, hogy az arab-zsidó együttélés és a béke egyik szimbóluma lehet.

A dubai zsinagóga belső tere

A Dubajban már 10 éve működő zsidó közösségről először tavaly decemberben számolt be a Times of Israel. A riportból kiderül, hogy a közösség vezetője Ross Kriel, egy dél-afrikai ortodox zsidó, aki egy energetikai cég ügyvédjeként érkezett családjával az Egyesült Arab Emírségekbe. A közösség tagjai is leginkább a Dubajban működő külföldi cégek alkalmazottai, rajtuk kívül még az üzleti ügyekben odautazó zsidók veszik igénybe a helyben csak „a villának” nevezett zsinagóga szolgáltatásait.

A zsinagóga épületén amúgy semmi sem jelzi, hogy ott egy zsidó imaház működne. A közösséget bemutató cikkekben is kizárólag a belső terekről közöltek fotókat a lapok, hogy ne kerüljön nyilvánosságra a zsinagóga pontos helye. Krielen kívül a közösség többi tagja nem kívánta felfedni kilétét.

Az arab világban évtizedekkel ezelőtt nagyjából 800 ezer zsidó élt, Iraktól Marokkóig rengeteg muszlim többségű városban működtek zsinagógák. Izrael Állam megalapítása és az egyre inkább elmérgesedő arab-izraeli viszony miatt azonban egyre nehezebbé vált az együttélés, ezért az arab országokban élő zsidók nagyobb része inkább kivándorolt Izraelbe, így mára már alig maradtak zsidók ezekben az országokban.

Hét zsidó helyszín a muszlim világban, amiről csak kevesen tudnak

Az utóbbi időben viszont egyre több arab és muszlim vezető részéről hangzik el, hogy szívesen látná az országában a visszaköltöző zsidókat, megpróbálva megmenteni ezzel a közel-keleti, arab világban élő zsidóság gazdag hagyományait. Több arab ország különböző politikai megfontolásból pedig már Izrael felé is nyitottnak mutatkozik.

Még több Kibic

Forrásteremtési asszisztenst keres a Bálint Ház

2025.07.11.2 óra ago
Vidám, lelkes és jól író fundraising asszisztensét keresi teljes munkaidőbe a Bálint Ház.

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.1 nap ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.1 nap ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »