Sok a félremagyarázás a zsidóság és a kommunizmus kapcsolatában

Zsidóság a kommunista hatalomátvétel árnyékában címmel rendezett pódiumbeszélgetést a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete.

Az esemény moderátora Novák Attila PhD, Történész, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem tudományos főmunkatársa, a MFE Magyar Zsidó Történeti Intézet tudományos tanácsadója volt. Beszélgetőpartnerei pedig Zima András PhD, Történész, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem adjunktusa, Dr. Zinner Tibor, Történész, a MFE Zsidó Történeti Intézet tudományos tanácsadója, Kovács András, Szociológus, a MTA doktora, egyetemi tanár voltak.

A Magyar Zsidó Történeti Intézet a sajtó számára eljuttatott összefoglalójából kiderül, hogy a résztvevők a beszélgetés során elsődlegesen azt vizsgálták, hogy mi jellemezte a háború utáni időszakban a zsidó közösség helyzetét, a többségi társadalomhoz és a hatalomhoz való viszonyát.

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy nincs még olyan két fogalom a magyar történetírásban és közgondolkodásban, amelyhez annyi félremagyarázás társult, mint amilyen a zsidóság és kommunizmus. A kettő összefüggésbe hozása pedig sokszor zsidóellenes célokról árulkodik.

Kovács András szerint a zsidó közösség a holokauszt során átélt szörnyűségek hatására alapvetően baloldali politikai orientációjú volt. Így nem csak élményanyaga, de speciális érdekei is mások voltak, mint a nem zsidó eredetű magyar többségé, legyen szó kárpótlásról vagy a háborús bűnösök megbüntetéséről. Ezek az érdekek általában a kommunisták számára túl sokrétűek voltak, hiszen ők – legalább is a kezdeti, koalíciós időkben – a magyar társadalom egészének megnyerésére törekedtek, kerülve azokat a konfliktusokat, melyek felesleges feszültséget okoztak volna közöttük.

A cionizmus hazai képviselői ellen indított támadások nem nélkülözték a gazdasági megfontolásokat. Ilyen volt például a JOINT segélyszervezettel szembeni fellépés 1948/1949-től, ami nem csupán a cionisták, hanem a zsidóság számos képviselőjének a meghurcolásához vezettek.

Zinner Tibor arról beszélt, hogy a zsidóságnak a koncentrációs táborokat túlélt része hazájába visszatérve – családtagjaikat, vagyonukat elveszítve – a korábbi társadalmi hierarchia felbomlásával szembesült. Az új hatalmi helyzetben új – a megszálló szovjet hatalom támogatta – politikai erőkkel ismerkedhettek meg.

A kezdeti években ugyan a különböző zsidó irányzatok még szabadon vitatkozhattak a jövőről, azonban 1947 őszétől, az expanzív szovjet politika erősödésével nem csupán a zsidók, hanem valamennyi társadalmi réteg mozgástere leszűkült. A politikai hatalmat kisajátító kommunista diktatúra a zsidósággal szemben ekkor már alkalmazta mindazokat a repressziókat, amelyekkel az ország nem zsidó lakosságát sújtotta.

Zima András a magyar zsidóság szervezeteiről és sajtójáról szólva elmondta, hogy azok a háború után fokozatosan vesztették el autonómiájukat és ezzel együtt jelentőségüket. Az a kulturális sokszínűség, amely addig a zsidó sajtóorgánumokat jellemezte, a negyvenes évek végére a múlté lett. A folyamat végén pedig a magyar állammal megkötött szerződés, illetve az ortodox és neológ szervezetek egyesítése várt rájuk.