Kedélyes levélváltás a BZSH frissen megválasztott elnöke és Köves Slomó között

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija levélben gratulált Mester Tamásnak, a BZSH nemrég megválasztott elnökének. Mester válaszlevelében a két hitközség közötti békés viszony helyreállításában reménykedik.

A múlt héten választotta meg a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöknek Mester Tamást. A frissen megválasztott elnöknek többek között Köves Slomó is gratulált. Az EMIH vezető rabbija levelében abban reménykedik, hogy Mester „jövőbeni tevékenységét a békés párbeszéd korszakának beköszöntével kapcsolja össze, amelynek köszönhetően új fejezet kezdődhet a magyarországi zsidóság életében”.

Mester Tamás lett a Budapesti Zsidó Hitközség új elnöke

„Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az Ön előtt álló kihívásoknak való megfelelés embert próbáló feladat. Ugyanígy, afelől sincsenek kétségeim, hogy a magyar zsidóság sok tekintetben megosztott, másképpen gondolkozik számos, esetenként fontos, esetenként mesterségesen tekintélyes méretűre hizlalt kérdésben. Ám azt is látnunk kell, hogy az eltérő vélemények megléte – a zsidóságban kivált – teljesen természetes, és a világunk pontosabb, teljesebb megértéséhez segít bennünket. A bölcsek irigysége, végső soron a bölcsességet növeli – tartja a hagyományunk, ami arra indít bennünket, hogy felismerjük: az egymás felé irányuló tekintet, az építő viták jó eséllyel a kiérlelt döntések meghozatalához szükséges tudást hozzák hozzánk közelebb” – írja levelében Köves Slomó.

Mester Tamás válaszában hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy „a BZSH, a Mazsihisz legnagyobb taghitközsége, korrekt és konfliktusoktól mentes, békés viszonyt alakítson ki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel éppúgy, mint a Magyar Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséggel egyaránt. Egy úton haladunk, hiszen minden hitközség a zsidóság érdekében tevékenykedik, annak javát szolgálja.”

„Hitközségeink várakozva tekintenek reánk. A status quo, mely szembefordít bennünket egymással, nem szolgálja a magyarországi zsidóság hosszú távú érdekeit. Nagy a felelősségünk, és nagy az elvárás irányunkban. A nagy múltú budapesti hitközség elnökeként értem szavát” – olvastatható a BZSH elnökének válaszlevelében. Mester Tamás abbeli reményeit is kifejezte az EMIH vezető rabbijának, hogy ki tudják vezetni közösségeiket az „egymás irányába tanúsított barátságtalan hozzáállás fogságából”.

Kapcsolódó cikkek

Jom kipur napján látogatott el Auschwitzba a köztársasági elnök

2024.10.13.9 óra ago
Sulyok Tamás korábban nem mondott igazat édesapja magyar nemzetiszocialista múltjával kapcsolatban, most állítása szerint személyes múltját is vállalva hajtott fejet a holokauszt áldozatai előtt az engesztelés napján.

Mit jelent a cionizmus és hogyan jelenik meg a Somer mindennapjaiban?

2024.10.11.2 nap ago
A Hasomer Hacair Ifjúsági mozgalom októberi-novemberi programajánlója.

Meghalt Lily Ebert

2024.10.09.4 nap ago
A magyar származású holokauszt-túlélő TikTok-sztár az életét a vészkorszakkal kapcsolatos felvilágosító munkának szentelte.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »