Nem lesz ítélet az egyik utolsó náci lágerőr perében?

A vád szerint a férfi SS őrszolgálatot teljesítő tagként közreműködött a lengyelországi koncentrációs tábor több száz rabjának meggyilkolásában, a gázkamra révén végrehajtott emberölésekben és más módszerekkel elkövetett tömeges kivégzésekben, valamint a lágerbe hurcolt emberek halálra dolgoztatásában és éheztetésében.

Ítélethozatal nélkül érhet véget Németországban az egyik utolsó náci lágerőr elleni per, mert a bíróság a 95 éves vádlott rossz egészségi állapota miatt lezárta az eljárást.

A münsteri tartományi bíróság szerdai közleménye szerint a döntés nem jogerős.

A vádlott egy sor súlyos egészségi gond miatt tartósan alkalmatlan arra, hogy részt vegyen a tárgyaláson és fellépjen érdekeiért. Az állapota várhatóan nem javul, és nem is lesz már többé képes arra, hogy bekapcsolódjon az eljárásba – indokolta a bíróság az igazságügyi orvos szakértői jelentésekre alapozott döntését.

A német férfit és egy 93 éves társát 2017 novemberében megvádolták, hogy 1942 és 1945 között a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaiként közreműködtek a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében működtetett koncentrációs tábor több száz rabjának meggyilkolásában.

Stutthof Concentration Camp

SUBSCRIBE NOW! https://bit.ly/2F5E2HY The first concentration camp established outside of Germany and the last liberated by the Allies. More than 63 000 prisoners died turning the six years when the camp was active. 05.08.2018 Song from YouTube Audio Library: St. Francis – Josh Lippi & The Overtimers

A dortmundi ügyészség által emelt vád szerint a táborban végzett tevékenységükből adódóan mindketten bűnrészesek az ott elkövetett gyilkosságok valamennyi típusában, így a gázkamra révén végrehajtott emberölésekben és más módszerekkel elkövetett tömeges kivégzésekben, valamint a lágerbe hurcolt emberek halálra dolgoztatásában és éheztetésében. A vád szerint mindketten ismerték a tábor működését, és ezzel a tudattal végezték őrszolgálati tevékenységüket.

A két férfi – akiknek neveit a személyiségi jogok védelme miatt nem hozták nyilvánosságra – tagadta a több száz rendbeli emberölésben bűnrészesség vádját.

A Gdansk (Danzig) közelében kiépített koncentrációs táborba mintegy 110 ezer embert hurcoltak, közülük nagyjából 60 ezren haltak meg.

A dortmundi ügyészség a nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális szövetségi ügyészség (ZSt) észak-rajna-vesztfáliai kirendeltségeként járt el a két egykori lágerőr ellen.

A ZSt évtizedekig nem kezdeményezett vádemelést náci koncentrációs táborok és megsemmisítő táborok őrei ellen, mert úgy látta, hogy nincs esély elmarasztaló ítéletre. A fordulatot John Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben öt év börtönre ítélte az időközben elhunyt lágerőrt, bűnrészesnek találva őt 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt foglyok halálához.

Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban, a ZSt így valamennyi ismert élő lágerőr ügyében vizsgálatot kezdett.

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.18 óra ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.2 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.3 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »