Ha az Egyesült Államokban megkeresnek egy magánszemélyt, akkor azonnal tudnak beszélni a küldetésükről, majd a végén meg eldönti az illető, hogy adakozik-e vagy sem. A magyarországi zsidóság történetét feltáró Centropa Alapítvány vezetője, Kenesei Marcell szerint viszont Magyarországon azzal kell kezdeni, hogy meggyőzik az illetőt, egyáltalán miért van értelme adakozni.

A Szombat nemrég közölt egy cikket a Mazsihisz és az EMIH intézményalapítási lázáról, és a zsidó civilek kiszolgáltatott helyzetéről. Ennek kapcsán körkérdést intéztünk több zsidó civil szervezethez, hogy látják ők a saját helyzetüket, melyek a legnagyobb sikereik és a legnagyobb nehézségeik, mennyire tudnak elérni a tényleges zsidó közösséghez.

Szerinted a Centropa Alapítvány programjai sok emberhez elérnek-e? Elégedettek vagytok-e ilyen téren?

Kenesei Marcell: Sajnos limitált a közönség, akikhez elérünk. Lehetne ismertebb is a tevékenységünk – alapvetően nem vagyunk elégedettek, többet kell tenni ez ügyben.

Miben mérhető a közösségre gyakorolt hatásotok? Milyen visszajelzéseket kaptok az emberektől?

Kenesei Marcell: A zsidó közösségen belül döntő többségében pozitív a visszajelzés, de külön nem készítettünk kutatást erre vonatkozólag. Mi elsősorban nem a zsidóságra akarunk hatást gyakorolni, hanem a magyar oktatási rendszer szereplőire.

Ez az eredmény mennyiben áll arányban a támogatásotokkal, anyagi biztonságotokkal?

Kenesei Marcell: Folyamatosan változik – bevételeink többsége külföldi forrásból érkezik, anyagi biztonságról meg sajnos kevés civil tud beszámolni ma Magyarországon. Mi is sok nehézséggel küzdünk.

Mennyire járható út ma nektek, mint civil szervezetnek, hogy ne pályázati pénzből szerezzetek magatoknak bevételt?

Kenesei Marcell: Nagy álmunk, hogy növeljük a nem pályázati forrásból származó bevételeket, például különböző szolgáltatások, kiadványok értékesítése segítségével, vagy azzal, hogy regisztrációs díjat szednénk a programjainkra. De sajnos ma ez még elenyésző a pályázati pénzek mellett.

Van-e nyitottság a támogatásotokra magánszemélyek részéről?

Kenesei Marcell: Van, de számottevően csak külföldről, azon belül is az Egyesült Államokból. Magyarországon nagyon kevés ember adakozik – még azok közül is, akik igazán megtehetnék.

Szerinted magánszemélyek miért csak ritkán támogatják a civileket? Valóban hiányzik a közösségi felelősségvállalás vagy kevés a jó projekt, ami tényleg megmozgatja az embereket?

Kenesei Marcell: Egyszerűen nem része a gondolkodásmódnak a zsidó közösségi felelősségvállalás. A legtöbb állampolgár nem is ismeri a civil szervezetek tevékenységét – lehet, hogy akkor változna a helyzet, ha jobban ismernének minket és tudnák, hogy picivel is segíthetnek. Ha az Egyesült Államokban keresünk meg egy magánszemélyt, akkor azonnal tudunk beszélni a küldetésünkről és tevékenységünkről, a végén meg eldönti az illető, hogy adakozik-e vagy sem. Magyarországon azzal kell kezdeni, hogy meggyőzzük az illetőt, egyáltalán miért van értelme adakozni.

Hogy érzed, fontosak vagytok-e a közösség intézményeinek, vezetőinek?

Kenesei Marcell: Attól függ, kiről beszélünk. Heisler András Mazsihisz elnökkel például kifejezetten jó a viszonyunk. A Scheiber Sándor Iskolával is nagyon jó a kapcsolat intézményi szinten, ahogy a Magyar Zsidó Múzeummal is. Úgy mondanám, hogy bizonyos vezetőknek fontosak vagyunk, a többiek számára pedig meg nem vagyunk prioritás. Ez így teljesen rendben van.

Hogy látod a két nagy egyházi intézmény, a Mazsihisz és az EMIH versengését? Inkább árt vagy használ a közösségnek?

Kenesei Marcell: Véleményem szerint árt – a széthúzást erősíti és elriaszt nagyon sok potenciális érdeklődőt. Főleg úgy, hogy politikai töltete is van az egyik vagy másik egyházhoz tartozásnak – na, ez a legkárosabb.

Kapcsolódó cikkeink: