Borzalmas volt, amikor Kertész Imre zsidó vicceket mesélt

A kötet nem életrajz, ott kezdődik, amikor 15 évesen muzulmán lett. Így nevezték azokat a foglyokat a koncentrációs táborokban, akikből kihunyt az életösztön. – Megjelent a Kertész Imre élete és halálai című könyv Clara Royer tollából.

„Kertész ezt játszotta el újra és újra, minden egyes művében. Mindig újra kellett kezdenie, harcolnia az írással, az írásért, a katarzisért” – mondta Royer. Fontosnak tartotta, hogy a kötet magyarul is megjelent (francia címe: Kertész Imre – halálaim története), Kertész is azt remélte, talán új magyar olvasókat is elérhet így, írja a hvg.hu.

Royer Schein Gábor íróval is beszélgetett a bemutatón, akinek szintén a Kaddis volt az első meghatározó szellemi találkozása Kertésszel (és aki szerint az író megváltoztatta a magyar irodalom mágneses terét). Kiderült az is, Royer Csillag című regénye ugyanúgy egy „nem” szócskával kezdődik, mint a sokat emlegetett Kaddis, ami tudatos döntés, de a „nem” ellentétes jelentést hordoz a két esetben. Mert amíg Royernél a főhős arra jön rá, hogy nem zsidó, addig Kertésznél a Kaddis „nem”-je épp a zsidó létre vonatkozik.

Kertész Imre

 

Zsidó vicceket mesélt, borzalmas volt

Szóba kerültek a tabuk is, ugyanis voltak érinthetetlen témák, de ezeket nem Kertész, hanem Royer határozta meg. Nem írt például második házasságáról, bár látott különféle „háztartási helyzeteket”. Inkább az érdekelte, hogyan fejlődik Kertész írás, olvasás közben, hogyan fejlődik fordítása közben. De nem egy szentről írt – tette hozzá.

Royer elmesélte az egyik legnagyobb meglepődését is, ami Kertésszel kapcsolatban érte.

Amikor zsidó vicceket mesélt, borzalmas volt. Mondtam neki: ne hülyéskedj! Erre negyedórán keresztül csak nézett és döbbenten állt az előtt, hogy ezt mondtam neki, ne hülyéskedjen. És nevetett.

Többször téma volt a beszélgetés során a Szent István-rend, a kitüntetést 2014-ben vette át Kertész Orbán Viktortól. Royer szerint Kertész végtelenül magányos emberré vált élete végére, azt érezte, sokan azt várják, mikor hal már meg. A kitüntetést azért fogadhatta el, hogy jelezze: még él.

Clara Royer

A teljes cikk itt olvasható

Felhívott Kertész Imre, hogy elmondja, meghal. Majd letette

De csak viccelt. Megjelent a Kertész Imre élete és halálai című könyv. Kiderült, talán azért fogadta el Orbántól a Szent István-rend kitüntetést, hogy jelezze: itt van még.

Még több Kibic

A Mazsihisz nem szervez programokat a Civil Sziget rendezvényen, ha a terroristákat éltető Kneecap fellép a Sziget Fesztiválon

2025.07.10.7 óra ago
„Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!” – kiabálta az északír raptrió az egyik korábbi koncertjén, Izraelt pedig népirtással vádolta meg. Augusztusban a Sziget Fesztiválon fognak fellépni.

A párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésze

2025.07.04.6 nap ago
125 éve Klein Rózsa néven született Budapesten, Rogi André néven lett híres fotóművész Párizsban, egy rövid ideig André Kertész felesége volt, a holokauszt idején bujkálni kényszerült zsidósága miatt. Fotóiból most először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten, a Mai Manó Házban.

Új weblap indult André Kertész állandó kiállításához

2025.07.03.1 hét ago
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a világhírű fotóművész 131. születésnapja alkalmából indította el az új weboldalt, amely kurátori szövegekkel, műtárgy- és enteriőrfotókkal, hanganyagokkal és a szigetbecsei gyűjtemény teljes képlistájával segíti az érdeklődők elmélyülését André Kertész életmű-kiállításában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »