Netanjahu szerint évtizedek óta az első komoly európai diplomáciai kezdeményezés Izrael felé, hogy megnyitották Magyarország külgazdasági képviseletét Jeruzsálemben. Ezen kívül megnyílt az izraeli magyar kulturális évad is Tel Avivban, a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulóján.
Benjámin Netanjahu szerint rendkívüli jelentőségű az iroda megnyitása, és segíthet abban is, hogy más európai országok attitűdje is változzon Izraellel szemben. Az irodát Szijjártó Péter külügyminiszterrel közösen adták át. Emlékeztetett: négy héttel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök látogatást tett Jeruzsálemben, és a kormányfő akkor jelentette be a képviselet megnyitását.
Úgy vélte, a Magyarország és Izrael közötti kapcsolat, barátság soha nem volt olyan erős, mint most, ahogyan a kereskedelmi kapcsolatok sem voltak olyan szorosak, mint jelenleg. Emellett a két ország több területen is hatékonyan együttműködik – tette hozzá. Az izraeli kormányfő megköszönte, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon, valamint határozottan fellép az antiszemitizmus ellen.
A külügyminiszter a külgazdasági képviselet megnyitásán közölte: az izraeli cégek a legmodernebb technológiákat fejlesztik és használják, és a magyar gazdaság, valamint vállalatok érdeke, hogy az izraeli cégekkel minél szorosabban együttműködjenek. Ezért döntöttek úgy, hogy külgazdasági képviseletet nyitnak Jeruzsálemben, hogy személyes jelenléttel is segítsék a kapcsolatépítést. Kitért rá: az Eximbank 555 millió eurós hitelkeretet nyitott a magyar-izraeli üzleti kapcsolatok ösztönzésére.
Szijjártó Péter szerint azonban többről van szó, mint két ország pragmatikus gazdasági együttműködéséről, Magyarország és Izrael között valódi barátság van. Magyarország mindig harcolt azért, hogy a nemzetközi közösség fair és kiegyensúlyozott megközelítést alkalmazzon Izraellel szemben – jelentette ki.
Megerősítette: Magyarország az Európai Bizottság döntése ellenére sem alkalmazza a címkézés módszerét, vagyis nem jelzi, ha egy terméket a telepes területeken gyártottak. Magyarország szerint szorosabb, jobb és dinamikusabb együttműködésre van szükség Izrael és az EU között, ez európai érdek is – vélte.
A külügyminiszter úgy fogalmazott, a képviselet megnyitása, valamint a magyar kulturális évad megrendezése Izraelben bizonyítja, hogy Magyarország milyen nagy jelentőséget tulajdonít az Izraellel ápolt kapcsolatoknak.
A rendezvénysorozatnak Tel-Aviv mellett Jeruzsálem, Haifa, Cfát és Herzlia is otthont ad. A Nemzeti Színház, a nemzeti opera, és operettszínház, valamint a Győri balett mellett fiatal művészek is bemutatkoznak a fotóművészettől a táncművészetig és a filmig, miközben nem feledkeznek meg Magyarország egyik fontos védjegyéről, a magyar gasztronómiáról sem.