
Némafilm a 20-as évekből, amely előrevetítette a holokausztot
Az osztrák filmtörténet egyik legjelentősebb alkotásához, Hans Karl Breslauer a holokausztot előrevetítő Nagyváros zsidók nélkül című 1924-es némafilmjéhez most kortárs zene készült. A filmet nemrég Olga Neuwirth osztrák zeneszerző zenei kíséretével mutatták be Párizsban.
Az 1924-ben Bécsben forgatott, Nagyváros zsidók nélkül című másfél órás film Hugo Bettauer magyarra is lefordított azonos című regényéből készült. Az antiszemitizmusról írt szatíra hátborzongatóan pontos vízió arról, hogyan szegényedik el egy város kulturálisan és gazdaságilag egyaránt, miután elűzik zsidó lakosságát.
No Title
No Description
A történet egy Utópia nevű városban játszódik, amelynek kancellárja enged az egyre növekvő infláció és munkanélküliség miatt a zsidókat hibáztató lakosság antiszemitizmusának, és megszavaztatja a parlamenttel a zsidók kiűzését előíró törvényt. A zsidókat a hatóságok gyűjtik össze, majd különvonatokon deportálják, miközben a helyiek ünneplik a távozásukat, elkobozzák a vagyontárgyaikat, beköltöznek a házaikba. A döntést követően azonban sem a gazdasági helyzet, sem a város hangulata nem javul. A zsidók hátra maradt szerelmei sírva vágyakoznak a kedveseik iránt, a kávéházak kiürülnek, visszaesik az üzletek kereslete, nem élénkül a pénzforgalom, üresen állnak a kiadó lakások. A helyzetet végül egy Párizsból Utópiába visszavágyó zsidó fiatalember groteszk ötlete oldja meg: katolikus franciának álcázva magát visszatér, és titokban kiplakátozza a várost az „igazi keresztények” követeléseivel, ami újabb lázadáshoz vezet és végül a zsidók elűzéséről szóló törvény visszavonására készteti a parlamentet.
Egyetlen korabeli alkotás nem mutatja be ilyen részletesen a bécsi zsidó társadalmat
A filmet a párizsi bolhapiacról 2015-ben véletlenül előkerült részleteknek köszönhetően sikerült a több mint kilencven évvel ezelőtti eredeti formájában restaurálni. Az újonnan előkerült filmkockák tették lehetővé, hogy teljes egészében megtekinthető legyen az eredeti film, és ezzel gyökeresen más megvilágításba kerüljön a korábban csak töredékesen ismert történet.
Az előkerült jelenetek olyan részleteiben mutatják be a bécsi zsidó társadalmat, ahogy egyetlen más korabeli alkotás sem. A két világháború közti Bécs mesterségesen gerjesztett antiszemitizmusát ábrázoló képsorok révén pedig az eddiginél sokkal élesebben rajzolódik ki a film politikai üzenete. A regény szerzőjét egyébként nem sokkal a film bemutatása után egy náci meggyilkolta.
Kortárs zene a szatirikus némafilmhez
A sokoldalú és politikai állásfoglalásairól is ismert osztrák zeneszerzőnő a párizsi Ensemble Intercontemporain kortárs zenei együttes, a Wiener Konzerthaus, a londoni Barbican Központ, az Elbphilharmonie Hamburg, a Sinfonieorchester Basel, és a ZDF/ARTE televíziók megrendelésére komponált zenét az Osztrák Filmarchívum által közelmúltban restaurált némafilmhez.
A zenei alkotást a szatirikus némafilmmel együtt a párizsi Cité de la Musique koncerttermében mutatták be pénteken az Ensemble Intercontemporain előadásában, Matthias Pintscher vezényletével.
Olga Neuwirth zeneszerző a zsinagógában játszódó jelentekhez eltorzította a hagyományos zsidó dallamok hangzását, a bécsi kabarékban pedig a messziről jódlizókat hallani.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
