március 11, 2019
Hogyan változott meg az antiszemitizmus Európában?
2019.03.11. 18:08
Franciaországban az utóbbi években egyre erősödő zsidóellenesség miatt Emmanuel Macron francia elnök nemrég bejelentette, hogy ezentúl az anticionizmus is antiszemitizmusnak fog számítani. A 168 Óra ennek kapcsán beszélgetett Gadó Jánossal, a Szombat szerkesztőjével, akivel az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség változásának lehetséges okait próbálták feltárni.
Ultraortodoxok akadályozták meg, hogy vallásos feminista nők imádkozzanak a Siratófalnál
2019.03.11. 11:39
Sok száz ultraortodox vallásos tüntető erőszakosan, dulakodással próbálta megakadályozni, hogy egy vallási reformirányzatot képviselő feminista női csoport saját vallási szabályai szerint imádkozhasson a jeruzsálemi óváros legszentebb zsidó helyénél, a Siratófalnál.
A holokauszthoz hasonlította a venezuelai válságot egy helyi zsidó lány
2019.03.11. 08:10
Hogy maradhatunk csendben, amikor a Misna említi a Tikun Olam, vagyis a világ jobbítása parancsát, ami társadalmi cselekvést és az igazságért való harcot kíván tőlünk, teszi fel a kérdést Mihal Mizrahi, aki a külvilág segélyéért kiáltó esszét juttatott el szerkesztőségünkhöz.
▼ Korábbi cikkek