Az üzenet ugyanaz, mint régen, csak most kihagyták belőle a zsidókat

A magyar kormány most is a Horthy-korszakra, illetve a ’90-es évekbeli Miépre jellemző antiszemita retorikát viszi tovább, csak éppen a zsidókat hagyták ki belőle. A zsidó-kártya a magyar belpolitikában a rendszerváltás után címmel Magyari Péter, a 444.hu újságírója tartott előadást a Hunyadi téri zsinagógában.

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg külföldi politológusok arra figyelmeztetnek a kormány Soros-Juncker kampányára célozva, hogy Budapest tele van antiszemita plakátokkal, addig a kormány szerint nincs még egy olyan ország Európában, amely olyan jó kapcsolatban lenne Izraellel, mint a magyar – kezdi felvázolni a hazai belpolitikai viszonyokat Magyari Péter, aki még előadása legelején tisztázza, hogy nem szakértőként van jelen, és amit elmond az inkább egyfajta véleményként értendő.

A kormány tehát miközben rájátszik a lakosság antiszemita, idegengyűlölő érzelmeire több millió forinttal támogatja a Maccabi Európa Játékokat, a kontinens legnagyobb zsidó közösségi eseményét. Ezt az éles ellentmondást pedig csak tetézi, amikor Köves Slomó rabbi kormánypárti képviselőjelölt mellett kampányol a választások előtt, vagy a kormánysajtó a baloldali ellenzéket antiszemitázza amiatt, hogy össze akarnának fogni a Jobbikkal.

„Hogyan jutottunk el ide?” – teszi fel a kérdést Magyari. A válaszhoz pedig annak ellenére a 20. század első felére kell visszanyúlni, hogy az előadás címében kimondottan a rendszerváltás utáni időszak szerepel. A magyarországi politikai antiszemitizmus ugyanis az I. világháborút lezáró korszakkal kezdődött. Akkor vetődött fel politikai szinten is a kérdés, hogy mit akarnak itt ezek a zsidók, és mit kéne velük csinálni? A Tanácsköztársaságot követően pedig az antiszemitizmust az antikommunizmussal is sikerült összekombinálni.

A zsidóság tragédiájának kezdete volt az első világháború

1919 után a politikai szintre emelt zsidóellenesség nem csak Magyarországon, de több más európai országban is megjelent. Nálunk azonban ezt is túltolták, például azzal, hogy a Trianont követően kialakult szociális feszültségek mérséklésére szánt egyik első intézkedés a zsidók jogfosztását eredményező numerus clausus volt. Ilyen törvény máshol még nem született, így ebben Magyarország megelőzte a többi antiszemitizmusra erős affinitást érző államot.

Lengyelországban például egészen máshogy képzelték el a zsidókérdés megoldását. A parlamentben egészen a '30-as évekig volt a helyi zsidóságnak képviselte, a lengyel kormány pedig fegyverekkel és kiképzéssel is támogatta a cionista mozgalmakat. Hiszen ha elmennek a zsidók Palesztinába, akkor nincs velük több gond – magyarázza Magyari Péter a lengyelek motivációját.

Ezzel szemben Magyarországon az Imrédy Béla és Gömbös Gyula által fémjelzett fajvédő irányzat erősödött meg, amely a nyugat alkonyát, a liberális kapitalizmus vesztét hirdette. Ekkor vert gyökeret az illiberális harmadik utasság, amely antiszemitizmussal is párosult. Ez a német és orosz gyökerű elmélet jelent meg egyébként később a Csurka István-féle sajátos magyar út gondolatában is a '90-s években.

A holokauszt után a rendszer megpróbálta eltüntetni az antiszemitizmus nyomait, és a zsidók ebben a saját védelmüket vélték felfedezni, hiszen a rendszer nem foglalkozott vallási és faji kérdésekkel. Ez viszont ráerősített arra a vörös zsidókról szóló összeesküvés-elméletre, amely még a Tanácsköztársaságot követő időkben kezdett lábra kapni az arra fogékony körökben. Pedig – hoz ellenpéldát Magyari – Kádár a hatnapos háború idején tett kijelentéseiben, ha csak célozgatás szintjén is, de érezhető volt a kommunista rendszer antiszemitizmusa.

Kádárék nagyon is számontartották, hogy ki a zsidó

Az elhallgatásnak aztán az lett a vége, hogy a rendszerváltást követően az egész zsidókérdés bombaként robbant bele a magyar közéletbe. Hirtelen mély sebek tépődtek fel, és a '30-as években lezárt népi-urbánus vita ugyanott, ugyanazzal a szóhasználattal folytatódott, ahol korábban abbamaradt. A különbség viszont az volt, hogy míg a '20-as, illetve a '30-as években a zsidó lakosság aránya Magyarországon öt százalék feletti volt, addig mára ez a szám az egy százalékot is alig éri el.

A '90-es években a zsidókról tehát úgy folytatódott a diskurzus, hogy régen egy teljesen másféle társadalmi rendszer volt, és az azóta eltelt időszakban a zsidók nagy részét meggyilkolták. A politikai antiszemitizmusnak ezt a vonalát akkor még a Horthy-korszakból visszamaradt figurák vitték, így az a '90-es évek közepére, végére ki is fulladt. Az üzenetet felkaroló párt, a Miép pedig nem tudott olyan erőre kapni, mint később a Jobbik, amely inkább a cigányozással tudott nagyot húzni.

Magyari szerint Csurka virágnyelven előadott zsidózása azonban sehol sincs a mostani kormánymédia által előadott gyűlöletkampányokhoz képest. Viszont, amit akkoriban Csurka felvázolt, az semmiben sem különbözik attól a retorikától, amely jelenleg a magyar kormányt jellemzi. De ugyanúgy nem sokban különbözik Orbánék elképzelése az Imrédy és Gömbös által képviselt világképtől sem.

A különbség csupán annyi – hangsúlyozza a 444 munkatársa –, hogy a kormány azt állítja magáról, hogy filoszemita, és a zsidók helyett a muszlimokat teszi célkeresztjébe. A kormány gesztusokat tesz Izrael és a zsidóság egyes képviselői felé, de az üzenet ugyanaz, mint régen, csak éppen kihagyták belőle a zsidókat. A kormány ugyanis érzékelte, hogy a magyar társadalomban megvan a fogadókészség az idegenellenességre, és a kormány kampányai ezekre próbálnak ráerősíteni. A Fidesz vezetőinek nincs bajuk a zsidókkal, de az antiszemita érzelmeket azért igyekeztek kihasználni, és kicsavarni a Jobbik kezéből a témát, mielőtt a radikális párt túlságosan is megerősödött volna.

A Fidesz felmérte, hogy mekkora bázisa van az ilyen fajta politizálásnak, és bevédte magát az EMIH és Izrael felé tett gesztusokkal. De mindezt hiába – véli Magyari –, ugyanis a tavaly közzétett átfogó szociológiai tanulmányból az derült ki, hogy a zsidók leginkább a Kétfarkú Kutya Pártra szavaznak, és a Fideszen kívül csupán a Jobbikra szavaznának kevesebben.

Szintén a kutatás eredményeiből kiindulva Magyari arra a követeztetésre jutott, hogy a zsidók körében általában azok a pártok (Kétfarkú, DK, Együtt, SZDSZ) a legnépszerűbbek, amelyek politikusai sosem hangsúlyozták zsidóságukat. Ellentétben mondjuk a Fidesszel (Deutsch Tamás, Fónagy János) vagy éppen az MSZP-vel (Steiner Pál, Suchman Tamás). A zsidók tehát nem szeretnek olyan pártokra szavazni, ahol a képviselők zsidóként exponálják magukat.

Online is elérhető a magyar zsidóságról készült tanulmánykötet

A tanulmányból az is kiderül, hogy a zsidó szavazókat leginkább liberális programmal lehet megfogni, ez Magyari szerint jól kiolvasható a hazai zsidóság sajtófogyasztási szokásaiból. Az erre vonatkozó eredmények szerint ugyanis a zsidók jóval nagyobb arányban olvassák a jelenleg ellenzékinek számító, liberális értékeket képviselő médiát, mint a kormányhoz közel álló sajtótermékeket.

A közönségből érkezett is ehhez kapcsolódó kérdés, miszerint igenis vannak olyan zsidók, akik nem szeretik sem a muszlimokat, sem pedig a migránsokat, és ezért inkább szavaznak a Fideszre, amellyel akár még az amerikai republikánus párthoz hasonló kapcsolat is kialakulhat a zsidók részéről. Magyari viszont úgy látja, hogy ennek nem sok az esélye, a republikánusok támogatói között ugyanis van egy hagyományosan erős zsidó tőkés csoport, amely Magyarországon nem létezik, hiszen először a zsidókat tüntették el, aztán pedig a tőkéseket.

Felmerült még a Jobbik változásának, népszerű nevén néppártosodásának hitelessége is, amiről kisebb vita is kialakult a hallgatóság részéről. A Hunyadi téri zsinagógában összegyűltek abban ugyanis nem értettek egyet, hogy a Jobbik valóban meg tudott-e változni, és az ellenzék többi részének össze lehet-e vele fogni, mint ahogy azt Heller Ágnes hangoztatta még a tavalyi választások előtt, vagy pedig ugyanolyan rasszisták és antiszemiták maradtak, mint azelőtt, ahogy például a kormánymédia is hangoztatja napi rendszerességgel.

Magyari – bár ő maga most sem szavazna a Jobbikra – úgy véli, hogy ha a jobbikosok jól csinálják, akkor a következő parlamenti választásokig igenis meg tudnák győzni a zsidókat arról, hogy sikerült nekik megváltozniuk. Három évük van erre.