Nem volt a legjobb ötlet a Duna-parton cipőket fotózni

Egy cipőkkel kereskedő cég készített egy olyan reklámot, amely eléggé hasonlít a Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékműre. A nagy felháborodást követően a posztot törölték, és bocsánatot kértek.

A Cargomoda nevű ruházattal kereskedő cégnél valaki bizonyára jó ötletnek gondolta, hogy az új kollekcióhoz tartozó cipőket kihelyezze a rakpartra, és ott fotózza le azokat. Csak azt követően tűnhetett fel, hogy valami még sincs rendben a reklámmal, hogy a végeredményt kiposztolta a cég a Facebook-oldalára. A kommentelők ugyanis eléggé kiakadtak a képek láttán.

A fotón a cipőket sikerült hasonlóképpen beállítani a rakparton, mint ahogy a Cipők a Duna-parton elnevezésű holokauszt-emlékműnél is látható. A cipőket ábrázoló alkotás a holokauszt idején a Dunába lőtt áldozatoknak állít emléket.

A cégnél azért gyorsan érzékelhették, hogy hibát követtek el. A képeket ugyanis eltávolították, és a következő bejegyzéssel kértek bocsánatot a vásárlóiktól:

Szeretnénk elnézést kérni az iménti át nem gondolt és rosszul megjelenített posztunkért!Természetesen töröltük azt, és a jövőben nagyobb figyelmet fordítunk az általunk megjeleníteni kívánt tartalmakra!

(444)

Még több Kibic

Antiszemita konteóhívők letartóztatását kérte az ügyészség

2024.01.25.1 év ago
A szkítabirodalmat álmodó csoport tagjai akár fegyverrel is készek lettek volna megvédeni magukat a rájuk törő askenázi zsidó csoportok és a szerintük illegitim magyar hatóságok ellen.

Bayer Zsolt és Kósa Lajos tömegesen Magyarországra menekülő izraeliek miatt aggódik

2023.10.30.2 év ago
Szerintük Izraelben a felmenőik miatt sokak lennének jogosultak a magyar állampolgárságra, Magyarországnak ezért érdeke Izrael stabilitása.

Zsidó tippek, hogyan találjuk meg a lelki társunkat

2023.09.28.2 év ago
Gondoltad már, hogy a barátaidnak, ismerőseidnek csodálatos partnerei vannak, és neked csak a resztli maradt? Zsidó tanácsok a változtatásra!

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »