
Bojkottálná Izraelt a holland Zöld Párt
A holland Zöld Párt lett az első olyan mainstream politikai szervezet Hollandiában, amely támogatja Izrael bojkottját. Eközben polgármesterek találkoztak Tel Avivban a világ minden tájáról, hogy összefogjanak a bojkott mögött álló BDS mozgalom és az antiszemitizmus ellen.
„A BDS legitim eszköze az igazságért harcoló palesztinok támogatásának”, mondják a zöldek, akik a holland alsóház 150 helyéből 14-et tudhatnak magukénak. Nyilatkozatuk egyben kitér arra, hogy minden lehetséges eszközzel törekedni fognak arra, hogy a BDS – vagyis a Boycott, Divestments and Sanctions – mozgalmat ne lehessen kriminalizálni. A BDS célja, hogy Izrael ellen nemzetközi szankciókat vezessenek be, és megbélyegzést szorgalmaz a palesztinokkal kapcsolatos konfliktus kezelése miatt.
Az izraeli termékek bojkottja egész Európában és más országokban is legális, de ezeket a bojkottokat hirdetni a diszkriminációellenes törvény megszegésének számít Franciaországban és Spanyolországba.
A holland antiszemitizmus ellen harcoló Izrael-barát szervezet, az Izraeli Információs és Dokumentációs Központ (CIDI) határozottan elítélte a döntést.
„A baloldali zöldek könnyen figyelmen kívül hagyják, hogy a gyakorlatban a BDS mindig együtt jár az antiszemitizmus kifejeződéseivel, emellett sokszor terrorcsoportokhoz is kapcsolódik.”
A Likoed Nederland Izrael-párti csoport szerint a Zöld Párt ezzel rasszista mozgalommá vált, és felhívta a figyelmet arra, hogy sem Marokkóval, Kínával, Törökországgal vagy Oroszországgal kapcsolatban nem szorgalmazták a bojkottot, holott mindegyik államot megszállóként tartják számon a világban.
A holland Zöld Párt tagja Judith Sargentini is, akinek a Magyországgal kapcsolatos jelentését 2018 őszén fogadta el az Európa Parlament. A jelentés lényegében arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok rendszerszintű veszélynek vannak kitéve Magyarországon.
Nemzetközi összefogás a polgármesterek részéről a BDS ellen
Mindeközben múlt hét szerdán a világ különböző pontjairól érkező polgármesterek találkoztak Izraelben, hogy közösen vegyék fel a küzdelmet a BDS mozgalommal.
Az új kezdeményezést Haim Bibas, az Izraeli Helyhatóságok Szövetségének elnöke jelentette be Gabriel Groismannal, a floridai Bal Harbour és Uwe Beckerrel, Frankfurt polgármesterével együtt.
A szövetség először tárgyalt argentin, spanyol, izraeli és amerikai polgármesterekkel, évente terveznek találkozókat, hogy nyitott párbeszédet folytassanak azokkal a polgármesterekkel, akik elkötelezték magukat a gyűlölet, az antiszemitizmus elleni harcban, valamint elutasítják a BDS mozgalmat. Ezen kívül konkrét lépéseket is terveznek tenni helyi szinten ezekben a kérdésekben.
Nemrégiben több BDS aktivista is elmondta, hogy nem támogatják a kétállami megoldást, megerősítették, hogy a mozgalom Izrael elpusztítására tör. A BDS egyik társalapítója, Omar Barghouti 2014-ben úgy fogalmazott, hogy a palesztinoknak joguk van minden lehetséges eszközzel ellenállni”. Vezető aktivistájuk, As’as Abu Khalil 2012-ben azt írta, hogy „az igazság és a szabadság a palesztinok számára nem egyeztethető össze Izrael állam létével.”
http://www.jewishpress.com/indepth/opinions/world-mayors-meet-in-israel-to-fight-bds-against-jewish-state
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
