Egy magyar zsidó emigráns, aki még az amerikai elnököt sem kímélte

Joseph Pulitzer, azaz Pulitzer József az amerikai újságírás egyik legismertebb alakja, aki még az Egyesült Államok elnökét sem kímélte, ha korrupcióról volt szó. Most egy új dokumentumfilm mutatja be a legrangosabb újságírói díj létrehozójának életét.

A Makón született Pulitzer József 17 évesen emigrált az Egyesült Államokba, ahol még a polgárháborúban is részt vett az északiak oldalán. A háborút követően St. Louisban kötött ki, ahol egy német nyelvű lapnál kezdett el oknyomozó újságíróként dolgozni. 1881-ben már saját lapot alapított St. Louis Post-Dispatch néven, és ígéretet tett arra, hogy minden csalásnak és szégyenletes ügynek utána fognak járni. Kezdetben rögtön meg is jelentették a város adóelkerülőinek listáját.

Pulitzer József

Pulitzer két évvel később megvásárolta a New York World nevű lapot, ahol folytatta azt az általa meghonosított újságírói stílust, amely rövid, de ütős bekezdésekben, mindenki által jól érthető módon tálalta a híreket. Tovább üldözve a csalást és a korrupciót még akkor is, ha éppen a leghatalmasabbakról volt szó.

1909-ben a New York World feltárta, hogy az Egyesült Államok jogtalanul fizetett 40 millió dollárt a francia Panama Csatorna Társaságnak. Theodore Roosevelt amerikai elnök és az ismert bankár J.P. Morgan beperelték Pulitzert rágalmazás miatt, de három év pereskedést követően a legfelsőbb bíróság végül Pulitzer javára döntött, kimondva, hogy még az elnök sem állhat a törvények felett.

Joseph Pulitzer: Voice of the People Trailer

Joseph Pulitzer, a Hungarian immigrant who maintained his concern for immigrants and others less fortunate than himself, long after he became a successful newspaperman, spoke of „fake news” over 100 years ago and fought the dangers that the suppression of news had for a democracy long before our present threats to press freedom.

Az egykori szegény bevándorló és Amerika leghatalmasabb embere közötti ellentét is említésre kerül a Joseph Pulitzer: Az emberek hangja című most bemutatásra kerülő dokumentumfilmben, amelyet az újságíró és lapkiadó életéről készített Oren Rudavsky. A film feldolgozza Pulitzer életének történetét, hatását az amerikai újságírásra, és azt is bemutatja, miként jött létre a bulvársajtó a New York World és más lapok az olvasókért folyó versengésének következtében.

(Times of Israel)

Még több Kibic

Nemes Jeles László új filmje október 23-án érkezik a magyar mozikba

2025.05.14.2 nap ago
Az Árva című film 1957 tavaszán, Budapesten játszódik.

Golda – A ZsiFi filmvetítése a Bálint Házban Izrael 77. függetlenségi napja alkalmából

2025.05.14.2 nap ago
Minden, amit tudni akartál a jom kipuri háborúról és a nőről, aki magára vállalta a felelősséget és a nehéz döntéseket.

Botlatóköveket helyzetek el a holokauszt operaházi áldozatainak emlékére

2025.05.11.5 nap ago
A botlatókövek elhelyezése azt az üzenetet közvetíti, hogy az Operaház nagyra becsüli a zsidó származású munkatársai hozzájárulását a magyar operakultúrához.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »