A szüleinktől, nagyszüleinktől kapott örökségünk akár a tudtunk nélkül is hatással lehet ránk, befolyásolva kapcsolatainkat, életünket és identitásunkat. De hogyan öröklődhet át egy trauma akár generációkon keresztül? Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus előadásán jártunk az Izraeli Kulturális Intézetben.
Az Izraeli Kulturális Intézet (IKI) Túlélők vagyunk elnevezésű rendezvényén arra keresett választ, hogyan lehet feldolgozni az olyan súlyos traumákat, mint amelyeket a népirtások túlélői kénytelenek magukkal hordozni. És nem csak ők. Az olyan traumák, mint a ruandai népirtás vagy a holokauszt nem csupán a túlélőkben hagytak szinte feldolgozhatatlan fájdalmat, de a túlélők gyerekei, unokái, sőt, az ő gyermekei is megörökölték a szörnyűségeket átélt felmenőik traumáját. Hogy mindez miként lehetséges? Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus Sorsunkban élő múlt című előadásában pont erre a kérdésre próbált meg választ adni.
Maga a trauma kifejezés a baleseti sebészetből került át a pszichológiába, és negatív vagy tragikus élmények hatására kialakult érzelmi állapotot jelent. Ez az állapot azért alakul ki, mert az emberi elme azt képes felfogni, amiről van már egy kialakított képe, aki viszont átél egy olyan eseményt, mint a holokauszt, az tulajdonképpen egy számára teljesen felfoghatatlan élmény részese lesz. Ezt a fájdalmas élményt pedig tagadni kezdi és elfojtja magában, kezdte magyarázni a trauma kialakulásának alapjait Orvos-Tóth Noémi.
A tagadás a társadalom szintjén is megjelenik, ezután következik a bagatellizálás, mintha nem is történt volna semmi különös. Különben is, már vége van, elmúlt, nincs mit róla beszélni többet. Pedig, jegyzi meg a szakember, attól, hogy valaminek vége lett, még nem múlik el, és generációkon keresztül megmarad a fájdalom.
A trauma kettéosztja az időt, az átélt esemény előtti, illetve utáni időszakra a szörnyűségeken keresztülmenők számára, akik viszont bennrekednek egy olyan tudatállapotba, amely egyik irányba sem vezet. A traumát okozó eseményt az agyunk ugyanis egyfajta szürkezónába rejti, aminek következményeként elkerüli az agy beszédközpontját, ezért nehéz beszélni az átélt borzalmakról. De bármilyen kis inger azonnal visszarepíthet a múltba, előhozva a szörnyű emlékeket. A trauma mindent megváltoztat az egyén életében, változnak az érzelmek, a hormonok, és mindez hatással van a traumát átélt személy kapcsolataira is.
Orvos-Tóth Noémi előadásának ezen a szakaszán kezdett világossá válni, hogy mit is nevez a pszichológia transzgenerációs szemléletnek, és hogyan kapcsolódik ez a traumát átélt személyek leszármazottainak problémáihoz. A trauma ugyanis több generáción keresztül képes kifejteni hatását. Az átélő szülő szorongását, esetleges pánikrohamait a gyerek is látja, megéli és eszerint alakul ki a világképe, hiszen a gyerekek direkt módon veszik át szüleik viselkedésmintáit.
Mindennek azonban létezik egy indirekt módja is, ilyen például az, amikor az átélő szülő a traumát, mint egyfajta titkot tartja magában, és a téma felhozatala valamilyen apró mimikai vagy hangsúlyváltozást eredményez. Ebből már érzékelhető, hogy olyan téma került elő, amiről a traumát átélő személy nem szeretne beszélni.
A klinikai szakpszichológus szerint ennek a hallgatásnak az egyik következménye, hogy a holokauszt nincs kellőképpen kibeszélve. Annak ellenére, hogy a téma újra és újra előkerül, az még akár a harmadgeneráció tagjaiban is szorongást okozhat. A túlélők családjában ugyanis sokszor mindenről lehetett beszélni csak a lényegről nem. A húsleves lehetett központi téma a családi összejövetelek alkalmával, de arról, hogy kik is vagyunk valójában már nem eshetett szó.
A titok megtartása pedig a túlélők második és harmadik generációja számára aláássa a szülővel, nagyszülővel szembeni bizalmat, ami magányossághoz vezet. Ehhez párosulhat még az azzal kapcsolatos szégyenérzet, hogy miként történhetett meg mindez a szüleimmel, nagyszüleimmel, illetve a bűntudat azért, hogy egyáltalán túlélte a holokauszt borzalmait, míg mások, családtagok, barátok, ismerősök meg nem. Mindez azt eredményezheti, hogy a családon belül megszakad a szeretet áramlása, vázolta fel Orvos-Tóth Noémi a generációkon keresztül ívelő trauma negatív hatásait.
Százmillió forint a holokauszt-túlélők második generációjának megsegítésére
Az előadás során a szakember olyan példákat is ismertetett, amelyekkel a praxisa során találkozott, és amelyek jól megmutatják, milyen hatása van a holokauszt traumájának több generációra egy azon családon belül. Ilyen volt annak a fiatalembernek a története, aki színésznek szeretett volna tanulni, és azért fordult pszichológushoz, mert szorongásos zavarai voltak, és amikor közönség előtt kellett volna szerepelnie egyszerűen semmi sem jutott az eszébe a szövegből, amit előzőleg megtanult.
Amikor a terápia során a családjához érkeztek, akkor derült ki, hogy holokauszttúlélő a nagymamája, de soha nem beszélt erről senkinek. Egyszer viszont az unokája felhozta a témát, de a nagymamája és az édesanyja is letorkolták, hogy erről náluk nem beszélnek. A fiatalember családjában tehát sosem esett szó arról, miket élt át a nagymama a holokauszt idején, de miután a terápia részeként mégis elkezdtek beszélgetni erről a traumáról, a fiú szorongása elmúlt, és a család tagjai is közelebb kerültek egymáshoz.
Előfordult olyan eset is, hogy egy gyerek karján furcsa, kóros bőrelváltozás jelent meg, és hiába vitték el bőrgyógyászhoz és másféle szakorvoshoz, azok nem tudták mire vélni a tüneteket. Amikor viszont a családi hátteret kezdték el vizsgálni, kiderült, hogy az egyik nagyszülő holokauszttúlélő volt, és a koncentrációs táborból való szabadulást követően a karjára tetováltatott számot valamilyen módon eltávolította. A gyerek karján megjelenő bőrtünet pedig pont ugyanazon a helyen volt, mint ahol a nagyszülő tetoválása.
Ez utóbbi történettel Orvos-Tóth Noémi már az epigenetikai kutatások legfrissebb eredményeihez kalauzolt el minket. A meghatározás szerint az epigenetika a gének olyan öröklődési formájának vizsgálata, amely nem jár együtt a DNS szekvenciájának megváltozásával. Arra a kérdésre keres választ, hogy a környezeti tényezőknek a szülőkre gyakorolt hatása milyen molekulárisan igazolható változásokat okoz az utódok génkifejeződését tekintve. A legutóbbi kutatási eredmények alapján pedig bizonyosságot nyert, hogy a szülők traumája bizony a génekben is öröklődik.
A kóros bőrelváltozásos gyerek esetében ez a azzal magyarázható, hogy a bőr hámsejtjei és az idegrendszer is ugyanazokból az őssejtekből fejlődnek ki. Léteznek ugyanis olyan genetikai markerek, amelyek funkciója, hogy felkészítsék az utódokat a korábbi generációk tapasztatai alapján a túlélésre. Ezekre azonban már nincs igazán szükségünk, de mégsem tűntek el, és segítségükkel akár a trauma által okozott negatív tapasztalatok is továbböröklődhetnek.
A saját világunkat tehát a szüleinktől örököljük meg, a holokauszt traumája által okozott elfojtás, szorongás és más problémák a túlélők második és harmadik generációjánál is tetten érhetők. Ezért a holokauszt nem csak a nagyszülők története, de az egész családé is egyben. Orvos-Tóth Noémi, akinek nemrég Örökölt sors címmel könyve is megjelent a témában, egy személyes esettel zárta előadását: amikor gyermeke 13 éves korában elkezdett evészavarokkal küszködni, kiderült, hogy a nagymamáját pont 13 éves korában deportálták a holokauszt idején.