Egy zsidó törzs: Abujadaja. De, hogy kerülnek Ugandába zsidók?

Izrael állama félig elismeri az ugandai zsidókat, hiszen héberül tanulnak, az ősi nyelven imádkoznak, istentiszteleteiken olvassák a Tórát. Másfelől az Izraelben domináns ortodox (haredi) irányzat szerint csak az ortodox rabbik által betérített zsidók számítanak zsidónak. Háberman Zoltán, az Or-Zse tanszékvezetőjének helyszíni beszámolója Ugandából.

Ma Ugandában a zsidók főleg a rurális Mbale nevű körzetben élnek, körülbelül 1000-1500 ember lehet a vonzáskörzetükben.

Egy évszázada az angol gyarmatosítással a misszionáriusok is megérkeztek Uganda mai területére. A változatos nyelveket beszélő és szétaprózódott kis közösségekben élő törzseket könnyen szétmorzsolták a haditechnika magas fokán álló angolok. A kereszténység terjesztésekor ismerték meg az Ószövetséget, a héber Bibliát a misszionáriusok „kliensei”.
Egy kis ugandai törzsi csoport a spirituális útkeresésben úgy döntött, hogy hozzájuk a zsidó Szentírás áll közelebb. Elkezdtek héberül tanulni és a zsidó szokásokat tanulmányozni. Ez elzártságuk következtében elég sok nehézségbe ütközött, de mély hittel szerettek volna zsidók lenni.

Ezt az is mutatja, hogy később Idi Amin brutális katonai diktatúrájában, a hetvenes években, amikor be volt tiltva a zsidó vallás, titokban őrizgettek néhány héber, zsidó témájú könyvet, ezzel saját életüket is veszélyeztetve. Ottjártamkor Rabbi Enosh, a közösség egyik vezetője vitt körbe és mesélt a közösségéről. Kiderült, hogy testvére, aki szintén az ugandai zsidók vezetőjének tekinti magát, egy másik zsidó vallási irányzatot képvisel. A két testvér között több ideológiai feszültség is van. Kissé zavaros a helyzet és, mint ez általában jellemező, különböző érdekek mentén húz szét a közösség.
Enosh inkább a megengedőbb, úgynevezett Maszorti vagy konzervatív irányzathoz kötődik, azonban testvére az ortodox vonalhoz csapódna. Enosh szerint ma már béke van közöttük és a két ugandai zsidó közösség között.

Több amerikai és angol szervezet és magánszemély támogatta az ugandai zsidókat, ugyanakkor ezek a „befektetések” nem tudták érdemben mérsékelni a közösség szörnyű szegénységét.

Miért hagyja a világ zsidósága és Izrael állama, hogy ilyen méltatlan körülmények között éljenek az ugandai zsidók?
A válasz összetett. Izrael állama félig elismeri az ugandai zsidókat, hiszen héberül tanulnak, az ősi nyelven imádkoznak, istentiszteleteiken olvassák a Tórát. Hosszú tárgyalások után el is vittek néhány embert közülük Izraelbe egy ingyenes utazásra, amelyre minden zsidóságát igazoló fiatal díjmentesen jogosult.

Másfelől az Izraelben domináns ortodox (haredi) irányzat szerint csak az ortodox rabbik által betérített zsidók számítanak zsidónak, másrészt, ha Izrael hivatalosan elismerné az ott élő zsidókat, félő, hogy tömeges betérések következtében Izraelbe vándorolna rengeteg kilátástalanul szegény helyzetbe került ember. Még egy ugandai zsidónak sem adtak precedens értékű bevándorlási engedélyt az izraeli visszatérési törvény értelmében.

Az etióp zsidóság példája mutatja, Izrael nincs felkészülve arra, hogy megoldja afrikai szegény bevándorlók tömegeinek integrációját. Az Etiópiából érkező sok tízezer zsidó, akik a nyolcvanas évektől élnek Izraelben, nagyon nehezen integrálódnak a társadalomba. Körülbelül 130 ezer etióp zsidó él ma Izraelben, nagy részük a társadalom alsó szintjén. Azok is számkivetettnek érzik magukat, akik az izraeli középosztály tagjai lettek.

A szerzőről: Háberman Zoltán az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Szociális Munka Tanszékének vezetője

A teljes cikk itt olvasható:

http://m.magyarnarancs.hu/jo_nekunk/majdnem-afrikaban-jott-letre-a-modern-izrael-de-az-ugandai-zsidok-nem-csak-ezert-erdekesek-117433

Még több Kibic

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.13 óra ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.2 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Fotókiállítás nyílik a 205 éves kővágóörsi zsinagógáról

2025.03.02.3 nap ago
Grinberg Daniella fotóiból a salföldi Káli Fecske Galériában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »