A Fidesz leszavazta Bálint gazda díszpolgárságát
Nem lesz a 16. kerület díszpolgára az idén 100 éves Bálint György, mert a helyi testület fideszes többsége többszöri jelölés után is leszavazta ezt.
Az ügyet ifj. Mizsei László LMP-s képviselő írta meg a Facebook-on. Szerinte az ügy mögött a Fideszen belüli pártfegyelem áll. Úgy véli, Bálint gazda megért már egy-s mást, ezt is túl fogja élni, de rá mindig fognak emlékezni a kerületben. „Tőlük függetlenül nekem Bálint gazda az év XVI kerületi díszpolgára!”, jelentette ki.
A Facebook poszt mellett kisebb vita alakult ki Vincze Ágnes Fideszes képviselő és Mizsei között. Vincze azt írta:
„Laci szerintem nagyon gyorsan vegyél vissza a lendületből és vegyél vissza a sértegetésből. Ez ilyen ballib sajátosság, hogy ha valami nem a kedved szerint alakul akkor egyből sértegetsz másokat. Ősszel nyerj többséggel az LMPvel választást és akkor majd az lesz a díszpolgár akit csak szeretnél.”
Erre Mizsei úgy reagált, hogy Vincze és a helyi Fidesz teljességgel félreérti díszpolgárság intézményét, ugyanis „nem a kerület épp hatalmon lévő bagázsa díszpolgári címről van szó, hanem a XVI kerületéről, szőröstül-bőröstül, tokkal-vonóval”. Majd hozzáteszi: „az a hatalmi arrogancia, amivel ezt a kerületet viszitek, szépen megnyilvánul ebben a döntésben is, ti nem a kerületet képviselitek, csak egy részét és az épp regnáló kormányét, de ez nem jogosít fel arra, hogy a másik részére magasról tegyetek…”.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
