A Jobbik és a baloldali ellenzék szövetkezése miatt aggódik a Zsidó Világkongresszus elnöke

Aggodalmának adott hangot Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke amiatt, hogy jelek szerint szövetséget fontolgat a Jobbikkal a magyar ellenzék más részének több politikusa.

Ronald S. Lauder a WJC honlapján megjelent beszámoló szerint kijelentette, hogy nemrégiben Magyarországon járt, mivel az utóbb hónapokban olyan hírek jutottak el hozzá, melyek szerint néhány ellenzéki politikus kész arra, hogy „esetleg szövetségre lépjen a szélsőséges Jobbik párttal”.

Ronald S. Lauder

„Magyarországi látogatásomon döbbenten tapasztaltam, hogy a hírek igazak” – mondta Lauder. „Alig pár éve a Jobbik azzal tűnt ki, hogy nyíltan antiszemita, rasszista, idegengyűlölő hangot ütött meg és ilyen ideológiát követett. A párt tagjai és vezetői azóta is vergődnek gyűlöletkeltő nyilatkozataik és tetteik mocsarában. Egy ideje a Jobbik ugyan megpróbálja átcímkézni magát, ám konkrét tettekben alig tett valamit azért, hogy elhatárolja magát antiszemita gyökereitől, vagy hogy gátat vessen a párt helyi szervezeteiben folyó antiszemitizmusnak és rasszizmusnak” – vélekedett Lauder.

A Zsidó Világkongresszus elnöke szerint a Jobbiknak sokkal hihetőbben kell példáznia, hogy ellenzi az antiszemitizmust és a rasszizmust, és tettekkel bizonyítania, hogy nem jelent fenyegetést a Magyarországon élő zsidó közösség biztonságára, jólétére, sem más kisebbségére. Lauder szerint amíg ez nem történik meg, a Jobbikra mind a magyar parlamentben, mind pedig nemzetközi közösségben szövetségre alkalmatlan kitaszítottként kell tekinteni, és veszélyes bármelyik magyar politikai pártnak együttműködnie vele, beengedni a magyar politika fősodrába.

Az nem elég, hogy jó, legalább már nem zsidóznak

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.5 nap ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Szolidaritási virágültetés, flashmob és beszélgetések az október 7-i támadás egyéves évfordulóján

2024.10.02.6 nap ago
Az egy évvel ezelőtti véres terrortámadásra és a Gázában azóta is fogvatartott túszokra több eseménnyel emlékezik a hazai zsidó közösség.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.7 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »