
20 fotó, amely megváltoztatja a holokauszt ábrázolást
Ezek a képek a holokauszt igazi történetét mondják el. Amely túlmegy az áldozati szerepen, és elvezet a mostani életünk mindennapjaihoz.
Áldozatok. Szerencsétlenek. Leigázottak.
Ez a narratíva alakult ki a zsidókról az elmúlt 70 évben, amióta megtörtént a holokauszt. Dédelgetjük a sérelmeinket. Panaszkodunk a világnak az antiszemitizmus miatt, és hogy üldözöttek vagyunk, ahelyett, hogy dacosan felállnánk, és büszkék lennénk a belső értékeinkre.
A holokauszt megrettentett minket, ott van a félelmetes hang a fejünkben, amely folyton azt súgja, hogy a múltunk határoz meg és irányít minket, ahelyett, hogy ez lenne a fejlődésünk kiindulópontja.
És furcsa módon ezért élvezzük annyira, hogy nézegethetjük a rólunk készült fotókat, ahol névtelen testek, kiszolgáltatott emberek láthatók. És az egész világ is ez alapján definiálja a holokausztot.
Pedig vannak más képek, amelyek sokkal mélyebbek, igazabbak. Amelyek megmutatják az erőnket, és azt, hogy felálltunk az olyan helyzetekből, amelyeket ésszel felfogni képtelenség. Hogy igazságot kerestünk, tovább léptünk, magunk mögött hagytuk a múltat, hogy új jövőt építhessünk.
De a legfontosabb, hogy ezek a képek a holokauszt igazi történetét mondják el. Amely túlmegy az áldozati szerepen, és elvezet a mostani életünk mindennapjaihoz.
ELLENSZEGÜLÉS
1. Zsidó gyűlés az USA-ban, 1937
Valamiért ritkán hallani arról, mi történt az amerikai zsidósággal a II. világháború alatt. 1933-ban kezdték szervezni az amerikai zsidók a náci Németország nemzeti bojkottját. Ennek egy fontos momentuma látható a képen.
2. Maces sütés bujkálás közben, 1943
Ez a csodálatos kép néhány éve került elő. Lengyel zsidók láthatók rajta, akik peszachra készültek a búvóhelyükön. Maceszt sütnek, és az arcuk örömtől sugárzik. A fotó eredetileg a Yad Vashem Múzeum tulajdonában volt.
3. Fény a sötétségben, 1943
Tranzit szállás Hollandiában. A zsidók hanuka alkalmából gyújtanak gyertyákat. Rengetegen vettek részt az ünnepen.
4. Ajándék Hitlernek, 1944/45
A Zsidó Brigád egyik katonája látható a képen. Az alakulat a brit hadseregen belül működött, és harcolt a németek ellen Olaszországban 1944-ben. A bombán az áll: ajándék Hitlernek.
FELSZABADULÁS ÉS AMI UTÁNA KÖVETKEZETT
5. Örömünnep
A képet Buchenwaldban készütítette Margaret Bourke-White, közvetlenül a tábor felszabadítása után. A fotó nagyon erőteljes, jól tükrözi a felszabadulás nyomán érzett örömöt, és azt, hogy ezek a férfiak normális emberek, nem szerencsétlen nyomorultak. Reméljük, még mindig ünnepelnek, bárhol is éljenek a világban.
6. Szombat Buchenwaldban, 1945
Ez a kép nem sokkal Herschel Schachter rabbi halála után került elő, aki a képen szombat-fogadást celebrál a tábor felszabadulása után. Van valami megkapó abban, ahogy ezek az emberek még rabruhában, fogvatartási helyükön ünneplik a hét legfontosabb napját.
7. Szívszorító szabadulás, 1945
Ilyen fotó egyszer készül az életben. Azt a pillanatot örökíti meg, amikor a holokauszt túlélők rájönnek, hogy vége az üldözésnek. Igazán ritka és őszinte fotó, amelyről azt hihetnénk egy mobiltelefonnal kapta el valaki az adott pillanatot, pedig akkor természetesen még nem volt mobiltelefon.
8. Gyönyörű fiatal nő felszabaduláskor, 1945 körül
Érthetetlen, hogy ez a kép miért nem lett mára világhírű. A rajta szereplő, lesoványodott nő arca sugárzik a boldogságtól, amikor megtudja a jó hírt. Olyan a tekintete, mintha sosem lett volna üldözött.
9. Revans?, 1945 körül
Egy felszabadított zsidó férfi fegyvert fog egy náci katonára. Nem tudni, mi történt a kép készülte előtt és után, de megmutatja a zsidók felszabadításának egy másik oldalát, és azt, hogy az igazságszolgáltatás kérdése milyen komplikált. A zsidók sok-sok évvel a holokauszt után is küzdöttek ezzel a kérdéssel.
TOVÁBBLÉPÉS
10. Buchenwaldi túlélők Izraelbe érnek, 1945
11. Utazás Olaszországból az Egyesült Államokba, 1944
Ezt a képet Ruth Gruber író és fotós készítette. Holokauszt túlélők láthatók rajta, akik próbáltak eljutni az USA-ba a Henry Gibbins fedélzetén. A hajót a nácik üldözték. A háború alatt egyedül ezeket a zsidókat fogadta be az USA. Néhányuk nagy dolgokat vitt később véghez. Dr. Alex Margulies elismert radiológus lett. Rolf Manfred a haditengerészetben jeleskedett, Leon Levtich zeneszerző lett.
12. Testvérek útban Nagy-Britannia felé, 1946
13. Túlélők esküvője, 1946
A kép Rishon Lezionban készült Izraelben két holokauszttúlélő esküvőjén. A menyasszonyt (középen) Chana Kellernek hívják, aki túlélt egy 800 km-es halálmenetet.
14. Ének egy DP táborban, 1946
Ez a kép egy DP táborban lévő ismeretlen tinédzsert ábrázol. Ezeken a helyeken tartották egy ideig a holokauszt túlélőket. Rengetegen mosolyognak, öröm sugárzik a lányról, a képről.
15. Túlélő a haláltáborban írt dalt ad elő, 1965
Aleksander Kulisiewicz 54 dalt írt a koncentrációs táborban, amelyeket titkos találkozókon adott elő társainak. Később, az 1960-as években színházakban is fellépett a dalokkal.
16. Egy túlélő megüt egy szkinhedet, 1985
Egy csoport szkinhed demonstrált a svédországi Växjöben, 1985-ben. Ez a holokauszt túlélő az elsők között futott oda hozzájuk és rájuk támadt. Néhány pillanat múlva több ezer dühös állampolgár csatlakozott hozzá, és addig üldözték a szkinhedeket, amíg azok be nem menekültek egy vonatállomás vécéjébe. Végül a rendőröknek kellett megvédeniük őket.
A KÖVETKEZŐ LÉPÉS
17. Gyönyörű pár 1980 körül
A fényképet egy holokauszt túlélő házaspár unokája tette közzé a Redditen. A következőket írta a képhez: „A táborban kerestek maguknak egy rabbit, hogy összeadja őket, amikor megtudták, hogy a nácik szét fogják választani őket. A következő nap két külön táborba kerültek, és a háború végéig fogalmuk sem volt arról, hogy a másikuk életben van-e. 1945-ben találkoztak újra, és örök életükre együtt maradtak.”
18. Tekintsünk a jövőbe, 1990 körül
Egy holokauszt túlélő az unokájával.
19. …És a jövő visszanéz…
Talán a legnagyszerűbb fotó, amelyet valaha készítettek a Yad Vashemben. Egy fiatal zsidó férfi felnéz a Világ Igaza díjasokat ábrázoló falra.
20. Holokauszt túlélő ejtőernyőzik a 85-dik születésnapja alkalmából
Egy holokauszt túlélő és unokája ejtőernyőzik San Diegóban. Semmi nem fejezi ki jobban a túlélők és leszármazottaik végtelen lehetőségét, amelyet a jövő tartogat a számukra. Semmi sem mutatja jobban azt a szabadságot, amelyet elnyerhetünk, ha a múltat a fejlődéshez használjuk, és nem hagyjuk, hogy hátráltasson minket. Jó lenne, ha minél többen lennénk erre képesek.
Az eredeti cikk itt olvasható:
20 Photos That Change The Holocaust Narrative
It’s time that we looked at the Holocaust differently. Here are twenty pictures to help us do just that.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
