Az első síita imám, aki Auschwitzban tisztelgett a holokauszt áldozatainak emléke előtt

Mohamad Tawhidi, egy reformista síita imám ellátogatott az auschwitzi haláltáborba, hogy ott emlékezzen meg a holokauszt áldozatairól.

„Büszke vagyok arra, hogy az első síita imám lehetek, aki Auschwitzban rója le tiszteletét” – twittelte két nappal ezelőtt Mohamad Tawhidi, egy Ausztráliában élő imám, aki fekete, #WeRemember feliratú pólóban látható a koncentrációs tábor hírhedt bejárata előtt.

x.com

No Description

Tawhidi egy videót is posztolt, amelyben elmondja, hogy ahol éppen most tartózkodik, ott több millió zsidót gyilkoltak meg a holokauszt idején. Az imám azt is kiemelte, nagyon fontosnak tartja, hogy mindenkihez eljusson az üzenete, hogy ilyesmi soha ne történhessen meg még egyszer.

Az imám azt is megosztotta, hogy korábban gyűlölte a zsidókat, és sosem gondolta volna, hogy egyszer majd ellátogat ide, hogy lerója tiszteletét. Tawhidi szerint azonban eljött az ideje annak, hogy felébredjünk, és valódi emberek módjára viselkedjünk.

x.com

No Description

Az Iránban született Tawhidi a reformista iszlám egyik legismertebb arca, aki eltökélt a szélsőséges iszlám megfékezésében. Korábban elítélte az Iszlám Államot és támogatta a burkát betiltó rendeleteket. Békepártisága és reformista törekvései miatt sok kritikát kap más muszlimok részéről, és többször már életveszélyesen meg is fenyegették.

(Jpost)

Még több Kibic

A Pécs Pride-on is segíti a zsidó identitás és kultúra megismerését a Haver Alapítvány

2026.09.08. 8 óra ago
Idén már a Haver pécsi önkénteseivel találkozhatnak a VI. Pécs Pride Civil Falujának látogatói.

Változatos programokkal indul a Salom Klub őszi szezonja

2026.09.07. 1 nap ago
Kultúra, beszélgetések, közösség, időutazás, mozgás és egészségmegőrzés a Bálint Ház Salom Klubjának őszi programjai között.

Az Európai Unió elkötelezett az európai zsidó élet védelme és előmozdítása mellett

2026.09.04. 4 nap ago
A zsidó élet előmozdítása évezredek gazdag kulturális örökségének megőrzését jelenti, amellett, hogy antiszemitizmus elleni küzdelmet is szolgálja is azáltal, hogy az előítéleteket megértéssel helyettesíti, és hozzájárul ahhoz, hogy a zsidó közösségek biztonságban és értékesnek érezzék magukat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »