„Aki hisz abban, hogy nem a származásnak vagy a vallási hovatartozásnak kell meghatároznia az életesélyeket, az nem áll oda a numerus clausust mentegetni!” Radnóti Zoltán rabbi Szakály Sándor kijelentéseire reagál.
„Közismert Andersen meséje a szabókról, akik a nagy semmivel öltöztették fel a királyt, és a körülötte állók nem merték neki megmondani, hogy bizony meztelen” – jutott eszébe Radnóti Zoltán rabbinak, a Mazsihisz Rabbitestület vezetőjének arról az interjúról és az azt övező nagy csendről, amelyet a Magyar Hírlap készített január elején Szakály Sándorral, a VERITAS Intézet főigazgatójával Nagy Imre szobrának áthelyezése kapcsán.
Radnóti a Magyar Hangban megjelent véleménycikkében Szakály több, az interjúban tett kijelentésére reagál. A történész ugyanis nem csak Nagy Imréről beszél, de említést tesz Prohászka Ottokár püspökről, a numerus clausos törvényről, illetve az antiszemitizmusról is.
Szakály Sándor ezekről a következőket mondja:
- Támogatná Prohászka szobrának visszahelyezését a Károlyi-kertbe, mert ugyan a szobrot a püspök antiszemitizmusa miatt döntötték le, de inkább azt kellene tisztázni, hogy mi az antiszemitizmus.
- Szerinte az túlzás és tévedés, hogy a két világháború közötti rendszer az antiszemitizmusra épült volna.
- A numerus clausus szerinte nem jogfosztás, hanem jogkorlátozás volt, és semmiképp nem helyes zsidótörvénynek nevezni. Elfogadhatatlan a törvényre a holokauszt előszobájaként tekinteni.
- A numerus clausus esetében lehetett egy olyan hátsó szándék a jogalkotó részéről, hogy az elcsatolt területekről érkező, sok tízezer középosztálybeli menekült gyermekeinek is továbbtanulási lehetőséget biztosítson.
- A két világháború között ráadásul úgy vett el a magyar állam zsidó tulajdonban lévő mező- és erdőgazdasági ingatlanokat, hogy azokért harmincéves futamidejű, 3,5 százalékos, utólagos kamatozású, zárolt pengőkötvényekkel kívánt fizetni.
Radnóti Zoltán szerint azonban ezekben az esetekben egyszerűen állami rablás történt.
„A jogfosztás után a kifosztásig, majd a népirtásig vezettek az események”
– írja a rabbi, aki magyarként, európaiként és zsidóként egyaránt sérelmezi, hogy megszűnt a magyar honpolgárok törvény előtti egyenlősége.
„Szakály megnyilatkozásai már rég nem egy történész megnyilvánulásai, hiszen e szakma nélkülözhetetlen feltétele az elfogulatlan mérlegelés képessége, a kíváncsiság és a nyitottság. Szakály Sándor intézményvezető jelenleg kevés nyitottsággal, ám jóval több elfogultsággal szemléli a magyar történelmet” – véli Radnóti. A rabbi úgy látja, hogy mivel Szakály felelős pozícióban van egy állami intézménynél, ezért szavait Magyarországon félhivatalos álláspontként is lehet értelmezni.
Radnóti kitér arra is, hogy a kormány azt hangoztatja, Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, és a zsidó közösség biztonságban érezheti magát az országban, hiszen meg vannak védve. Az ugyan üdvözlendő, hogy a hazai zsidókkal szemben nem lehet büntetlenül fizikai erőszakot alkalmazni, a rabbi arról viszont egyáltalán nincs meggyőződve, hogy a zsidóság az antiszemitának gondolt közbeszéddel szemben is hatásos védelemben részesül.
„Aki hisz abban, hogy nem a származásnak vagy a vallási hovatartozásnak kell meghatároznia az életesélyeket, az nem áll oda a numerus clausust mentegetni!”
– jelenti ki Radnóti Zoltán, aki szerint ez emberség, magyarság és tisztesség kérdése, nem pedig szakkérdés.
„Ahhoz, hogy otthagyjuk végre a 20. századot, annyi kéne csak, hogy egyszer, egyetlenegyszer egyértelműen, teljes konszenzussal leszögezzük, hogy a faji diszkrimináció nemzetellenes és emberellenes. És ezt nem csak „lehet”, hanem „kell” is sérelmeznünk. Ez nem a zsidók dolga, hanem mindannyiunké” – zárja írását a rabbi.
