Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a zsidók félnek gyakorolni vallásukat Európában.
Juncker nyilatkozatában elszomorítónak nevezte, hogy a zsidók közel 40 százaléka azon gondolkozik, hogy elhagyja Európát. Arra figyelmeztetett, hogy a holokauszttagadás még mindig létező jelenség Európában. Minden harmadik európai saját bevallása szerint „csak keveset” tud a holokausztról, és minden huszadik azt állítja, hogy soha nem hallott róla.
„Ez a tudatlanság veszélyes. Az idő múlásával és az emlékek elhalványodásával egyre inkább erkölcsi kötelességünk, hogy emlékezzünk. A történelmet nem tudjuk megváltoztatni, de gondoskodhatunk arról, hogy a jövő nemzedékeinek ne kelljen újra átélniük ezt a szörnyűséget” – fogalmazott.
Kijelentette, az antiszemitizmusnak semmilyen formája sem tűrhető el. Nem tűrhetők el sem a gyűlöletet szító beszédek, sem a fizikai támadások. „A zsidó közösséggel szembeni kötelességünk, hogy emlékezzünk rá, és harcoljunk az antiszemitizmus ellen. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megvédjük közös európai értékeinket” – mondta.
Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP) képviselő közleményében a holokauszt roma áldozataira emlékezve a testvériesség fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, hogy az európai szolidaritás csak akkor igazán erős, ha „nem teszünk különbséget a különböző szenvedéstörténetek között, hanem erősítjük egymást közösségben, szeretetben és testvériességben”.
Az Eurobarometer kedden közzétett közvélemény-kutatása szerint az Európai Unió zsidó lakosságának 89 százaléka azon a véleményen, hogy az antiszemitizmus erősödött az utóbbi öt évben. Magyarországon ez a szám 70 százalék.
Az Európa-szerte megkérdezettek átlagosan 50 százaléka szerint probléma az antiszemitizmus a hazájában. Magyarország ez az arány 45 százalék, míg Svédországban például 81 százalék, Franciaországban 72 százalék, Németországban 66 százalék.
A magyar válaszadók az európai átlagnál kisebb arányban gondolják úgy, hogy hazájukban probléma a holokauszttagadás, a zsidók elleni fizikai agresszió és például a zsidó temetők meggyalázása, viszont az átlagnál többen vélekedtek így a politikai életben és a médiában megjelenő antiszemitizmussal kapcsolatban.
A holokauszttagadást az európaiak 53 százaléka, azon belül a zsidók 95 százaléka antiszemita megnyilvánulásnak és problémának tartja. Az emberek 58 százaléka nem volt tisztában azzal, hogy a holokauszt tagadása bűncselekmény. A 27 600 válaszadó hozzávetőleg 43 százaléka tartja kielégítőnek az iskolákban folyó oktatást a holokausztról, Magyarországon ez az arány 45 százalék.