Sosem találkoztunk ilyen szégyenteljes viselkedéssel a zsidó közösség vezetőinek részéről

Megszólalt a ZAKA nevű szervezet is a Dunában nyugvó zsidó áldozatok kiemelése ügyében. Jehuda Meshi-Zahav elnök elítélte a Mazsihisz állásfoglalását, hangsúlyozta, a holokauszt mindannyiunk közös ügye, amelyben nincs helye politikának.

Mint ismert a  merényletek, balesetek, természeti katasztrófák áldozatainak és azok testrészeinek begyűjtésére és azonosítására szakosodott ZAKÁ-t bízták meg azzal a feladattal, hogy felkutassák a Dunában nyugvó holokauszt áldozatok maradványait.

„Több tucat országban hajtottunk végre hasonló akciókat és sosem találkoztam ilyen szégyenteljes viselkedéssel a zsidó közösség vezetőinek részéről. Ez nem szól másról, minthogy a helyi kormánnyal való csatározás tárgyává teszik a holokauszt áldozatait”, mondta a szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatban  Jehuda Meshi-Zahav, a ZAKA elnöke.  „Eddig úgy gondoltuk, hogy a holokauszt mindannyiunk közös ügye, amelyben nincs helye politikának, érdekeknek. Mélyen elítélem ezt a viselkedést”, tette hozzá.

Jehuda Meshi-Zahav

A ZAKA elnöke ezen kívül kijelentette, hogy sosem állították, hogy a csontok Izrael államában lesznek eltemetve, hanem Izrael sírjáról beszéltek. Meshi-Zahav elmondta, ez egy zsidó kifejezés, amely arra utal, hogy a zsidó temetési hagyományok szerint kell a holtakat eltemetni, ebben az esetben Budapesten.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a ZAKA mindenütt a zsidó törvények szellemében dolgozik a világ legnagyobb rabbijainak iránymutatásai alapján, beleértve az izraeli Főrabbinátust is. Ez vonatkozik a mostani akcióra is, amelyre David Lau, Izrael askenázi főrabbija adta áldását. A szervezet különösen nagy jelentőséget tulajdonít a budapesti műveletnek, mivel úgy vélik, ez a végső gesztus, amelyet ki lehet fejezni a meggyilkolt budapesti zsidók iránti kegyelet jeleként.

Még több Kibic

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.3 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.4 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Újonnan létrejött közösségi pont vezetőjét keresi a MAZS Alapítvány

2025.02.12.4 nap ago
A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány új munkatársat keres a Csányi 7 Közösségi Pont vezetőjének pozíciójára.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »