Meghalt Andy Vajna, a magyar filmipar fellendítője

Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.


Andy Vajna 1944-ben született Budapesten. 1956-ban 12 évesen egyedül menekült el Magyarországról és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált, a család végül Los Angelesben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni. Később fotós vállalkozásba kezdett, majd Hongkongban parókakészítő vállalatot alapított és mozit üzemeltetett.

Andy Vajna a világ egyik legnagyobb tekintélyű producere volt.

Andy Vajna és Bruce Willis

Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Szabadság szerelem, a Zenedoboz (Music Box), a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor, az Evita vagy a Jákob lajtorjája.

No Title

No Description

Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el.

A Variety 2017-ben a szórakoztatóipar 500 legbefolyásosabb embere közé sorolta.

Dolgozott mások mellett Oliver Stone, Paul Verhoven, James Cameron, Roland Joffé filmrendezővel, Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Anthony Hopkins, Gary Oldman, Michael Douglas, Robert de Niro, Demi Moore, Sharon Stone, Scarlett Johansson filmszínésszel.

Társtulajdonosa volt az etyeki Korda Filmstúdiónak, tulajdonosa a Tv2-nek és a Rádió 1-nek, valamint a Las Vegas kaszinónak.

A filmalap megemlékező közleményében azt írta: Andy Vajna soha nem felejtette el magyar gyökereit és mindig odafigyelt a hazai filmiparra. „Erőskezű kormánybiztosként 2011 óta a magyar filmszakma érdekében dolgozott, irányítása alatt a magyar film újra a világ élvonalába emelkedett.”

A filmtámogatási rendszer konszolidációját követően nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozása. Az ő kormánybiztosi időszakához olyan nagy magyar filmsikerek születtek, mint a Saul fia, A nagy füzet, a Kincsem, a Testről és lélekről, az 1945 és a BÚÉK.

Son of Saul- Official Trailer

Now on Blu-ray and Digital October 1944, Auschwitz-Birkenau. Saul (Géza Röhrig) is a Hungarian member of the Sonderkommando, the group of Jewish prisoners forced to assist the Nazis. While working, Saul discovers the body of a boy he takes for his son.

Szerepe a magyar filmipar fellendítésében elvitathatatlan, a Magyarországon forgató filmek volumene regnálása alatt csaknem ötszörösére nőtt.

A „Vajna-korszak” alatt a nemzeti filmalap által támogatott magyar filmek több száz nemzetközi díjat nyertek el, köztük az Oscart, a Golden Globe-ot és az Arany Medvét.

Még több Kibic

A Lefkovicsék gyászolnak is díjat kapott a 44. Magyar Filmszemlén

2025.02.10.2 óra ago
13 év után a Corvin mozi adott otthont az eseménynek.

Mától a hazai mozikban a zsidó kisfiút rejtegető magyar varrónő története

2025.02.06.4 nap ago
A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepke című film a szlovák történelem több traumatikus epizódját is feltárja, amelyeket a társadalom még mindig nem dolgozott fel megnyugtatóan.

Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját

2025.02.05.5 nap ago
A Torontóban rendezett vetítés teljes bevételét a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlották fel.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »