Izgalmas sorozat a Netflixen az ultraortodoxok hétköznapjairól

A Shtisel című sorozat karakterei ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint bármelyikünk a mindennapokban. A téma a szerelem, a megcsalás, a magány, a szegénység és a hivatással kapcsolatos frusztrációk. Ajánló!

Magam is meglepődtem, mennyire magával ragadott a Shtisel című izraeli sorozat, amelyet 2019-ben mutatott be a Netflix. A film a magyar oldalon is látható, az eredeti sorozat első szériáját még 2013-ban mutatták be Izraelben. A film egy ultraortodox család mindennapjait mutatja be, ők a Shtisel család, akik a jeruzsálemi Geula negyedben laknak. Ez egy olyan része Jeruzselmnek, ahova egy szekuláris izraeli nem szívesen teszi be a lábát.

És hogy miért érintett meg annyira ez a sorozat, amelyben nagy számban láthatók fekete kalapok és pajeszok?

Nem, nem a kukkolás az, ami érdekes ebben a filmben. Sőt, a Shtiselt az teszi élvezetessé, hogy a történet nem a vallásos élettel kapcsolatos dilemmákról szól. A szereplők egyike sem érzi úgy, hogy a vallás teher lenne a számára, ez része a napi rutinnak, fontos összetevője a biztonságnak. Ehelyett a karakterek ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint bármelyikünk a mindennapokban. A téma a szerelem, a megcsalás, a magány, a szegénység és a hivatással kapcsolatos frusztrációk.

 

אוטונומיות – החל מה-6.9

עם ישראל יילחם עד טיפת דמו האחרונה! צפו בפרומו של אוטונומיות החל מ-6.9 ב- HOT3 ב-HOT VOD וב- HOT Play

 

A Shtisel egy olyan dráma, amely tele van megható pillanatokkal, könnyel és sokkoló felismerésekkel, de nem fetisizálja a vallást. Sőt, a főszereplő, Akivah, a család legfiatalabb fia ragaszkodik a vallásos identitásához,  miközben felvállalja saját magát. Akivah ugyanis imádja a művészetet – amely nem túl elfogadott érdeklődési terület az ultraortodoxok körében – és ráadásul vannak titkos szerelmei is.

 

Talán nem is csoda, hogy a sorozat nagyon népszerű az izraeli ultraortodoxok között, akik viszontláthatják a filmvásznon a saját életüket. A show két alkotója maga is vallásos családból származik. Yehonatan Indursky egy jeruzsálemi haredi családban, Ori Elon egy efrati jeshivában nőtt fel.

 

A sorozat a Shtisel nevű étteremről kapta a nevét, amely kelet-európai zsidó ételeket kínál Jeruzsálemben és Bnei Brakban. Elon és Indursky az egyik ilyen étteremben ücsörögve találta ki a film ötletét.

SFJFF 34 Presents: Shtisel Trailer

For the full festival line-up and to purchase tickets and passes, visit us at: http://bit.ly/1yOrSZt A shy and introspective man, Akiva is the youngest of the Shtisel family. He lives at home with his father Shulem, a rabbi at the local yeshiva in Jerusalem where Akiva takes a substitute teaching job.

 

Az egyik legizgalmasabb történetszál Gittelé, aki egy ötgyerekes anya, és boldogtalan házasságban él a férjével. A férfi elhagyja őt, és Gittinek el kell tartania a családját egy olyan közösségben, ahol a nők főként otthon vannak és a gyerekneveléssel foglalkoznak.

 

A film bizonyos mértékben feminista nézőpontot alkalmaz, mivel erős és bonyolult karakterű vallásos nőket mutat meg, akik nem tűrik, hogy tárgyként bánjanak velük a férfiak. Ezek a nők nem az izgalmas férfiak életének háttérszereplői, hanem önálló, autonóm személyiségek.

 

Az eredeti cikk itt olvasható:

The Israeli Show on Netflix Everyone Should Be Binging – Kveller

I was surprised at how enthralled I am with Shtisel, the Israeli series that hit Netflix in 2019 but is hardly new (the first season aired in Israel in 2013). The show explores the lives of the ultra-Orthodox Shtisel family, who live in the Geula neighborhood in Jerusalem – generally, a place where I, as a secular […]

Még több Kibic

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.5 óra ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.2 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Fotókiállítás nyílik a 205 éves kővágóörsi zsinagógáról

2025.03.02.3 nap ago
Grinberg Daniella fotóiból a salföldi Káli Fecske Galériában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »