Idén is átadták a Raoul Wallenberg-díjakat
Szerdán adták át az idei Raoul Wallenberg-díjakat a budapesti Goldmark teremben. A díjat olyan embereknek, szervezeteknek osztják ki, akik tevékenységükkel, életútjukkal, emberi, közösségi magatartásukkal példát mutatnak humanizmusból és fellépnek a hátrányos helyzetben élők, valamint a diszkriminációt elszenvedők érdekében.
A pályázati kiírás alapján elismerésben részesülhetnek polgárjogi aktivisták, civil szervezetek, települési önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, intézmények, írók, újságírók, szerkesztőségek, szellemi műhelyek, egyházi közösségek és abban tevékenykedő emberek.
Ebben az évben számos ajánlást követően a Raoul Wallenberg-díjakat a bíráló bizottság a következőknek ítélte oda:
- Kelbert Krisztina történész, muzeológus
- Székely János püspök
- Szita Szabolcs történész
- Tóth József, a XIII. kerület polgármestere
- Vadász Magda a Bét Jehuda zsinagóga világi vezetője
- A PTE Wlislocki Henrik Szakkollégium
A Raoul Wallenberg-díjat a Raoul Wallenberg Egyesület a Raoul Wallenberg Alapítvány, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma részvételével alapította 2010-ben, és független bizottság közreműködésével osztja ki.
Raoul Wallenberg, a zsidók ezreit megmentő svéd diplomata 1945. január 17-én indult Debrecenbe, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal és a szovjet főparancsnoksággal tárgyaljon, de soha nem érkezett meg oda. Szovjetunióbeli fogságának pontos története máig ismeretlen, egy 1957-es hivatalos moszkvai közlés szerint 1947. július 17-én halt meg a börtönben, de ezt máig sokan vitatják.
Wallenberg az Egyesült Államok, Kanada és Izrael tiszteletbeli állampolgára, 2012-ben az amerikai törvényhozás a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, a Kongresszusi Aranyérmet szavazta meg neki. 2003-ban a Fővárosi Közgyűlés Budapest díszpolgárává avatta, tevékenységére több emlékmű és szobor emlékeztet Budapesten.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
