Fináli Gábor: Távoli választások, maradandó mellékhatásai

Trumpok üvöltésekor hangosabban cingognak a Naftali Bennettek.

1. Egy távoli plakát közeli következményei

A legutóbbi izraeli választások előtt a Bájit Jehudi (Zsidó otthon) párt egy furcsa és otromba plakátjára lettem figyelmes, amely bejárta a világ zsidó sajtóját. A ramlei plakáton egy szép, fiatal nő látható a „legmegengedőbb” muszlim kendő-viseletben, a hidzsábban. Miközben a kép előterében ez a nő néz a kamerába, mögötte az asztalon egy szépen megterített péntek esti / szombati asztal látható, kaláccsal, borral, kehellyel, gyertyával. Az asztal mellől csak a legfontosabb(ak) hiányoznak, az emberek. A plakát felirata: „Holnap ez lehet (majd) a te lányod is. Csak a Bájit Jehudi képes Ramlét megőrizni zsidónak”. A kampány visszhangja nem érte el Magyarországot, sem a magyar zsidó médiát, így a közösséget sem, pedig a sokak által olvasott, centrista Jerusalem Postból nagyon sokan átvették. Az ingerküszöbbel, vagy a szégyennel van a baj, de nem hiszem, hogy ez csupán figyelmetlenség. Távoli provinciák nem tudnak mit kezdeni a központok disszonáns hangjával, főleg akkor, ha mindennel szembemegy, amit ők hirdetnek.

De hát az a helyzet, hogy ezzel az Izraellel nehéz mit kezdeni, és nehéz vele közösséget vállalni.

Hirtelen a kulcspozícióban ülő emberek ajkukba harapva a cipőjük orrát vagy a plafont kezdik nézegetni. Mert ez majd mindent elárul, amiben mi hiszünk, amiért és ami ellen küzdünk, és rohamosan zabálja a hitelt, amelyet 1945–ig felhalmoztunk tapasztalatból, szenvedésből és mártíromságból az azt megelőző években, vagy évszázadokban.

A vegyes házasságok, így az asszimiláció témája komoly kérdés minden kisebbség számára, az ellene folyó „küzdelemnek” több módja is elgondolható. Én a megküzdéshez sokkal inkább értékalapú és civilizációs, nem etnikai támpontokat és kiindulási pontot keresnék.

Ha ugyanis ilyen otromba, agresszív és a zsidó múltból semmit sem tanuló nyilvános kampányok jelenhetnek meg egy kormánypárt kampányában, akkor nagy baj van azon a helyen, amely „minden zsidó probléma megoldásának” hívja magát, és korlátlan segítségre, támogatásra és elismerésre tart számot és igényt a diaszpórától.

Ha hasonló kampányok jelentek volna meg Magyarországon az elmúlt hetven évben és fajárulóként bélyegezték volna meg a zsidó származásúakkal vegyesházasságra lépett keresztény lakosságot? (A zsidó közösség 70%-a élhet vegyesházasságban). És ezzel az igénnyel egy magyar kormánypárt kampányolt volna?

Hol van a felháborodás és a „kikérem magamnak”, vagy csak az objektív tájékoztatás? Mi lenne, ha üldöznék és pellengére állítaná a magyar társadalom azokat, akik betérnek zsidónak, és / vagy üldözné azokat, akik mernek betéríteni?

2. Ha nem tudod átugrani a sötét szakadékot, akkor egyszerűen ess bele mosolyogva

De aztán kezembe került a direktíva a jövőre esedékes hazai hitközségi választásokra, ahol előkerült a ki lehet választóvá és a ki választható kérdése. Az, akit zsidó anya szült, és az, aki már betért.

Ezt azért nehezményezem, mert a legtöbb zsinagógába számos olyan ember jár, akiknek nem az anyai ági felmenői zsidók, betérésük zajlik éppen, vagy sem, de évtizedek óta odajárnak és támogatják a közösséget, fizetnek és részt vesznek az életében.

A (joggal) elnyújtott betérési folyamatban résztvevők szintén évekig lehetnek oszlopos tagjai a közösségeknek, mielőtt de jure is azzá válnának. Én megértem, ha a választhatóságot a vallásjogi státuszhoz kötjük, de a szavazati jog megtagadását a fent felsorolt emberektől a fairség és a hirdetett nyitottság szempontjain túl azért is méltatlannak, igazságtalannak és otrombának tartom, mert pl. a holokausztban elpusztított zsidók, akár a hatmillió, de még inkább a hatszázezer egy igen tetemes hányada vallásjogilag szintén nem minősült zsidónak.

Hogy néz az ki, hogy nagy részüket zsidó temetőben nem temetnénk el, nem esketnénk őket össze választottjukkal, még ha zsidó lenne is, és nem hívnánk fel őket a Tórához, de amikor áldozatként lehet rájuk hivatkozni, vagy utánuk kárpótlást igényelni, akkor szemrebbenés nélkül zsidókként említjük őket? Ez a szám messze több, mint az akkori áldozatok 10%-a.

Ami pedig a jelent illeti, amikor a Kovács András-féle felmérés nyomán 160 ezres zsidóságra hivatkozunk, ha univerzálisan alkalmaznánk vallásjogi elveinket, ez a szám messze a 20.000-25.000 alatt lenne. Pechünkre, vagy sem, korántsem csak a „zsidóság” e vallásjogilag „kóser” részéből kerül ki az az 1000-5000 ember, aki lejár zsinagógáinkba, eljön, részt vesz programjainkon, a gyerekét iskoláinkba és táborainkba, rendezvényeinkre, szervezeteinkbe járatja.  A nyitott, befogadó, megértő és a modern világ megváltozott zsidóképével is együtt gondolkodni képes, mellesleg építkezni kívánó zsidó közösségek önképével távolról sem összeegyeztethető ez a gondolkodásmód, módosítani kéne a szabályzattal együtt, amíg még nem késő.