Dávid-csillagot festettek Vámos Miklós és Koncz Zsuzsa plakátjára

Az író a Facebook-oldalán osztotta meg a fotót, amelyen egy könyváruház plakátján Koncz Zsuzsával látható, és mindkettőjük arcára Dávid-csillagot festettek rá.

„Na, emberek. Ezt kapjuk ma, amiért plakátra kerültünk. Koncz, a pélyi parasztcsalád sarja, és én, a félig szláv (anyám neve Ribárszky)” – írja Vámos Miklós felháborodott posztjában, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé. Az író hozzáteszi, hogy „azért az atyai ág zsidó volt, míg egészen kiirtották őket. Az ő nevükben juszt is zsidó leszek, s tiltakozom”.

„Ámbár sejtem, a tettesek nem tudják, mit cselekszenek. Uszítóikra (előretoltak, sorosozók, új kultúrát teremteni óhajtók) szórom a lehető legsúlyosabb átkokat. S üzenem: ez itt az én hazám is, takarodjanak el ők. S ha van képük, csak uszítsanak és zsidózzanak tovább, 2019-ben is. Aztán egyék meg, amit főztek. Erre nincs bocsánat” – olvasható Vámos bejegyzésében.

Még több Kibic

Idén októberben rendezi meg konferenciáját a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség

2025.04.28.1 nap ago
Munkacsoportokba tagozódva folytatódik a ZSKF tagszervezeteinek közös tevékenysége.

Náci karlendítéssel tisztelgett az imádkozó rabbinak egy férfi a XI. kerületben

2025.04.25.4 nap ago
A karlendítést az „Achtung! Zsidó! Auschwitz, Hitler!” szavakkal nyomatékosította az elkövető, miközben elhaladt a rabbi mellett.

Emlékkövet avatnak az október 7-én elhurcolt és meggyilkolt áldozatok tiszteletére

2025.04.24.5 nap ago
A Kőbe vésett emlékezet elnevezésű rendezvényen a túszok hazahozatalának „himnuszát” is eléneklik a résztvevők a Szenes Hanna parkban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »