Boldog új évet kívánunk az utóbbi évek legszebb zsidó színésznőivel!

Az Internet Movie Database listát készített a szerintük legszebb zsidó színésznőkről. A származást szigorúan vették, és csak azok a színésznők kerülhettek fel a listára, akiknek legalább az édesanyja zsidó származású. A tíz legszebbet megmutatjuk. Mindenkinek boldog új évet!

Shiri Appleby

10. Shiri Appleby – Az amerikai színésznő már négy éves kora óta játszik, igaz először csak reklámokban volt látható. Első tévés szereplése egy Santa Barbara című szappanoperában volt, de azóta játszott például a Vészhelyzetben, vagy mostanában a Csajokban is feltűnik.

Mélanie Laurent

9. Mélanie Laurent – Párizsban született, és főleg francia filmekben játszik, mégis Tarantino Becstelen Brigantyk című művéből lehet ismerős, ahol a főszereplő Shosannat alakította. Mélanie amúgy rendezni is szokott, és már első nagyjátékfilmjét is elkészítette.

Dianna Agron

8. Dianna Agron – Amerikában született, és főleg sorozatokban játszott eddig. Megfordult a Veronica Mars és a Hősök nevű szériákban, eddigi legfontosabb szerepét pedig a Glee – Sztárok leszünk!-ben kapta, ahol egy cheerleadert alakít.

Jennifer Conelly

7. Jennifer Conelly – Az Oscar-díjas színésznő szintén az Egyesült Államokban született, és olyan filmekben játszott már, mint a Dark City, a Pollock, a Rekviem egy álomért és az Egy csodálatos elme. Nemrég pedig a Noé című filmben láthattuk.

Kate Hudson

6. Kate Hudson – Ő leginkább arról ismert, hogy Goldie Hawn lánya, bár a Majdnem híres című filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjat és Oscar-jelölést is kapott.

Scarlett Johansson

5. Scarlett Johansson – Az elveszett jelentés és a Leány gyöngy fülbevalóval című filmekkel vált igazán ismertté, aztán egy kis időre még Woody Allen kedvence is volt.

Mila Kunis

4. Mila Kunis – A mai Ukrajnában született, és hét éves korában vándorolt ki a szüleivel Amerikába. Azok a 70-es évek show című sorozatban vált ismertté, a nagy áttörést pedig a Lepattintva hozta el neki. Játszott többek között az Éli könyváben és a Fekete hattyúban is. Mellesleg ő adja Meg hangját a Family Guy-ban.

Odeya Rush

3. Odeya Rush – A még csak 16 éves színésznő Izraelben született, és kilenc éves volt, amikor az USA-ba költözött a családjával. Reklámokkal, rövidfilmekkel kezdte, majd jöttek a sorozatok, de játszott már egész estés filmekben is, például Timothy Green különös élete címűben.

Emmanuelle Chirqui

2. Emmanuelle Chirqui – Kanadában született marokkói zsidó bevándorlók gyermekeként. Főleg sorozatokból ismert, játszott például a Mentalistában, a Törtetőkben és a Borigiákban is, a Ne szórakozz Zohannal! című filmben pedig palesztin fodrászlányt alakított.

Natalie Portman

1. Natalie Portman – Az izraeli születésű színésznő nemcsak a legszebb, de valószínűleg a legismertebb is a listáról. 13 évesen kapta első főszerepét a Léon, a profiban, játszott az újabb Star Wars trilógiában, és Oscar-díjat kapott a Fekete hattyúban nyújtottakért. Nemrég pedig Ámosz Oz egyik regényéből rendezett filmet.

A cikk eredetileg 2013. decemberében jelent meg a Kibicen – szerk.

Forrás: imdb.com

Kapcsolódó cikkek

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.4 nap ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.1 hét ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Rendkívüli Sorstalanság-előadás a Magyar Nemzeti Galériában

2024.09.26.2 hét ago
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Galéria közös holokauszt-kiállításához kapcsolódva adják elő a Katona József Színház művészei Kertész Imre regényének színpadi változatát.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »