Lévai Eszter: Merre tartasz Izraelem?

És mindig lesznek, akik nyakatekert okfejtéssel magyarázgatják, hogy Orbán miért nem, és Bibi miért igen. Pedig nem.  – Lévai Eszter tárcáját ajánljuk az izraelinfo.com-ról.

Benjamin Netanjahu bejelentette, akkor sem vonul vissza, ha vádiratot nyújt be ellene az ügyészség.

És kész a Masterplan.

Első lépés: megnyerni a választást. Ehhez természetesen be fogja vetni teljes szokásos fegyverzetét. Biztonsági riogatást hangoztatni folyamatosan, talán egy hadjáratot is indít Gázában, azt ne mondják, hogy nem elég keménykezű. Aztán a másik politikai oldalt ellene szőtt politikai konspirációval és puccsal vádolni, szereplőit karaktergyilkossággal beszennyezni és ellehetetleníteni – noha ugye a demokráciának az volna az ő rendje, hogy az ellenzék célja a hatalom átvétele, hátha ők jobban tudják a megoldásokat a folyamatosan érkező kihívásokra.

Aztán ha győzött, akkor második lépés: megszavaztatja sameszeivel a „francia törvényt”. Miszerint hivatalban lévő kormányfő ellen nem indulhat bírói eljárás. És innen már övé az ország. Izrael én vagyok, azt teszek, amit akarok, (millió sékelnyi „ajándék” gondosan fekete szatyorba csomagolva, kinek mi köze hozzá, médiaszabályozás a közjó milliárd sékelben mérhető kárára, ha cserébe csontig benyalnak a szent családnak, stb. )

És ezzel az izraeli demokrácia dicső hetven éves történetének végére értünk, noha sikerült bebizonyítanunk, hogy a Közel-Keleten, ellenséges környezetben is lehetséges a parlamenti demokrácia.

A teljes cikk itt olvasható:

https://izraelinfo.com/2018/12/27/merre-tartasz-izraelem/

Kapcsolódó cikkek

Fokozódó légicsapások Libanonban, több száz rakéta Izrael északi részére

2024.09.24.1 hét ago
Az Izrael és a Hezbollah terrorszervezet közötti konfliktus eszkalálódása miatt több légitársaság, köztük a Magyarországról is repülő Wizz Air felfüggesztette Tel-Avivba tartó járatait.

Bűnvádi eljárást kezdeményezett az Egyesült Államok a Hamász vezetői ellen

2024.09.04.4 hét ago
A New York város egyik szövetségi bíróságánál indított per egyelőre szimbolikus, mivel a vádlottak közül hárman a feltételezések szerint halottak, hárman pedig valószínűleg a Gázai övezet alatti alagútrendszerben rejtőznek.

Szeretlek titeket – üzente az izraeli túsz a családjának, mielőtt meggyilkolták a terroristák

2024.09.03.1 hónap ago
A Hamász iszlamista terrorszervezet kedden közzétette az Eden Jerusalmiról, az egyik meggyilkolt túszról a fogságban készített videóját.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »