Sturovics Andi: Mit nem tehetnénk karácsonykor
Karácsony az egyetlen keresztény ünnep, amelyre a zsidó bölcsek is odafigyeltek, szokásokat, tilalmakat kapcsoltak hozzá, így ildomos bejelölni december 24-ét a zsidó naptárakban.
A karácsony kivételes helyet foglal el a keresztény ünnepi liturgiában, népszerűsége és vonzereje láthatólag minden más ünnepét meghaladja.
Karrierjét mi sem bizonyíthatja fényesebben, minthogy nagyjából ez az egyetlen ünnep, amelyre a diaszpóra bölcsei reflektáltak: szokásokat, tilalmakat kapcsoltak hozzá, így a luachokba (zsidó naptárakba), ha nem is nyomtatásban, de legalábbis ceruzával (persze hogy feketével) ildomos bejelölni december 24-ét.
A karácsonyeste életben lévő tilalmak és javaslatok ugyan nem emelkedtek törvényerőre, de igen elterjedtté váltak. Az írásba nem foglalt szokások, ahogy az már lenni szokott, természetesen nem egységesek, magyarázataik pedig még a szokások leírásánál is tarkább, és időnként, mondhatni, bizarr képet mutatnak. A karácsonyi tilalmak közül a legelterjedtebbek a következők: tartózkodás a tóratanulástól, a szextől, a tanházak és a mikvék bezárása, udvari WC használatának kerülése, fokhagymaevés és fokhagyma ablakba rakása.
A teljes bejegyzés itt olvasható:
Mit nem tehetnénk karácsonykor
A karácsony kivételes helyet foglal el a keresztény ünnepi liturgiában, népszerűsége és vonzereje láthatólag minden más ünnepét meghaladja.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
