Haláltáborokban talált hegedűket restaurál egy izraeli hangszerkészítő

Amnon Weinstein világhírű hegedűkészítő, aki annak szentelte az életét, hogy felkutassa és felújítsa azokat a hegedűket, amelyeken zsidók játszottak gettókban, erdőkben bujkálva vagy koncentrációs táborokban működő zenekarokban a náci terror idején.

Amnon Weinstein az egyike a világ legelismertebb hegedűkészítőinek, aki a tehetsége segítségével újra hangot ad a néma hangszereknek. De nem csak a zenét szólaltatja meg, hanem egy sokkal mélyebb csendet is megtör a tevékenységével. Mindehhez egy élet munkája kellett, amely 1996-ban kezdődött.

Ekkor egy férfi arra kérte Weinsteint, hogy újítson fel egy olyan hegedűt, amelyet egy zsidó ember használt egy koncentrációs táborban a második világháború idején. Weinsteint az eset mélyen megrázta. A szülei 1938-ban menekültek el Németországból Palesztinába, de a legtöbb rokona nem élte túl a holokausztot.

Weinstein nagy műgonddal újította fel a kapott hegedűt, és ettől a naptól kezdve új értelmet nyert az élete. Felkutatta és felújította azokat a hegedűket, amelyeken zsidók játszottak a gettókban, az erdőkben bujkálva vagy épp a koncentrációs táborokban működő zenekarokban a náci terror idején. Évekig egy pincében dolgozott Tel Avivban. Később csatlakozott hozzá a fia, Avshalom is. Mostanra több mint 60 hangszert varázsoltak együtt újjá, amelyeket a „Remény hegedűinek” neveztek el.

Amnon’s journey -Le voyage d’Amnon

After more than 10 years of research, violin maker Amnon Weinstein found and restaured violins linked to the Shoah. He brought them back to life with the help of maestro Shlomo Mintz

„Amíg van zene, nem halhat meg a remény”, mondja Weinstein, akinek a számára nagyon sokat ad az élő zene, vigaszt nyújt a számára a legnehezebb pillanatokban. Sosem az volt a célja, hogy steril üvegdobozokban őrizgessen néma hangszereket, szerinte a hegedűknek az a rendeltetése, hogy az emberek hallják a rajtuk játszott zenét. Az általa felújított hegedűkön pedig a világ számos pontján előadnak a művészek.

Weinstein számára ez mindennél többet jelent. A nácik megpróbálták elhallgattatni a zsidókat, a Remény hegedűi bizonyítják, hogy nem érték el a céljukat.

Mint ahogy Weinstein rávilágít, a hegedűk évszázadokon keresztül hozzátartoztak a zsidó élethez. Gondoljunk csak Jichak Perlmanra, Pinchas Zukermanra és Slomo Mintzre. De mint ahogy ezt Chagall is gyönyörűen megfesti a képein, a hétköznapi emberek mindennapjainak is szerves része volt ez a hangszer.

De miért épp a hegedű? Miért nem mondjuk a zongora?

Ennek részben lelki, részben praktikus okai vannak. Az ortodox zsidók számára bizonyos művészeti ágak – a festészet, a szobrászat és a tánc – tiltottak. A zene volt az egyike azon kevés kifejezési formáknak, amelyek megengedettek. A hegedű ráadásul olcsó, könnyű és egyszerű cipelni. Ez is fontos szempont volt, ha egy-egy üldözés alkalmával menekülniük kellett a zsidóknak.

A holokauszt minden korábbi pogromot felülmúlt. Több millió zsidó – és több ezer ismeretlen zsidó zenész – nem tudott hova menekülni. De a zene mindenütt velük volt.

http://www.violinsofhopecle.org/