Csak Nyugat-Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának Ausztrália

A keleti részt a palesztin állam fővárosaként ismernék el a békemegállapodás után, és a békéhez kötik izraeli nagykövetségük Nyugat-Jeruzsálembe való átköltöztetését is.

“Mostantól Ausztrália elismeri Nyugat-Jeruzsálemet, amely a kneszet és több más kormányzati intézmény székhelye, Izrael fővárosaként” – mondta Scott Morrison ausztrál kormányfő.

Scott Morrison

A miniszterelnök mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az ausztrál nagykövetséget nem helyezik át Tel-Avivból Jeruzsálembe mindaddig, amíg nem születik békemegállapodás az izraeliek és a palesztinok között.

Kelet-Jeruzsálemről szólva Morrison közölte: Canberra el fogja ismerni a palesztin állam fővárosának, de ugyancsak azután, hogy létrejött egy megállapodás a kétállami megoldásról. Ezzel kapcsolatban reményének adott hangot, hogy a lépés előremozdítja az elakadt izraeli-palesztin békefolyamatot.

Ettől függetlenül Ausztrália védelmi és kereskedelmi hivatalt létesít Nyugat-Jeruzsálemben – tette hozzá a kormányfő. Korábbi beszámolók szerint Canberra konzulátus megnyitását is tervezi Jeruzsálemben.

Izrael a canberrai bejelentéssel kapcsolatos hivatalos közleményében nem tett utalást a Nyugat-Jeruzsálemet Izrael Állam fővárosaként elismerő ausztrál döntésre, mivel álláspontja szerint egész Jeruzsálem a zsidó állam egy és oszthatatlan fővárosa.

Ugyanakkor “a helyes irányba tett lépésnek” nevezte azt, hogy Ausztrália védelmi és kereskedelmi hivatalt létesít Nyugat-Jeruzsálemben. Az izraeli kormány ugyanebben a közleményében elismerően szólt Ausztráliának az Irán-ellenes szankciókkal kapcsolatban elfoglalt álláspontjáról, az antiszemitizmus elleni fellépéséről, valamint arról, hogy a canberrai vezetés kiáll a zsidó állam mellett a világszervezet fórumain.

A Palesztin Hatóság hivatalos közleményben felelőtlennek nevezte az ausztrál lépést, hozzátéve, hogy az nemzetközi jogba ütközik.

“Egész Jeruzsálem végső státuszát tárgyalásos úton kell eldönteni” – idézi a közlemény Száeb Erekat palesztin főtárgyalót, aki kicsinyes belpolitikai döntésnek nevezte Canberra lépését, amely szerinte a világ békéjét és biztonságát fenyegeti.

A muszlim országokban nagy felháborodást és tüntetéshullámot váltott ki Donald Trump amerikai elnök tavaly decemberi bejelentése, amely szerint az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A zsidók szerint Jeruzsálem Izrael örök és oszthatatlan fővárosa, míg a palesztinok a város keleti, Izrael által megszállt részén képzelik el leendő államuk központját. Az Egyesült Államok át is helyezte már külképviseletét Jeruzsálembe, idén májusban nyitották meg.

Kapcsolódó cikkek

Fokozódó légicsapások Libanonban, több száz rakéta Izrael északi részére

2024.09.24.1 hét ago
Az Izrael és a Hezbollah terrorszervezet közötti konfliktus eszkalálódása miatt több légitársaság, köztük a Magyarországról is repülő Wizz Air felfüggesztette Tel-Avivba tartó járatait.

Bűnvádi eljárást kezdeményezett az Egyesült Államok a Hamász vezetői ellen

2024.09.04.4 hét ago
A New York város egyik szövetségi bíróságánál indított per egyelőre szimbolikus, mivel a vádlottak közül hárman a feltételezések szerint halottak, hárman pedig valószínűleg a Gázai övezet alatti alagútrendszerben rejtőznek.

Szeretlek titeket – üzente az izraeli túsz a családjának, mielőtt meggyilkolták a terroristák

2024.09.03.4 hét ago
A Hamász iszlamista terrorszervezet kedden közzétette az Eden Jerusalmiról, az egyik meggyilkolt túszról a fogságban készített videóját.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »