Emléktáblát kap a több mint 1300 embert megmentő zsidó üzletember

Főként Pozsony környékéről juttatott ki zsidókat Palesztinába a háború idején. Áron Grünhut emléktáblájának avatása a Holokauszt Emlékközpont udvarán lesz december 19-én 11 órakor.

Aron Grünhut pozsonyi zsidó üzletember a két világháború között különböző árucikkekkel kereskedett és egy ideig egy zsidó étteremet is üzemeltetett. Aktív tagja és tisztségviselője volt a pozsonyi ortodox zsidó közösségnek, egy ideig ő volt a Chevra Kadisa, a zsidó temetkezési egylet vezetője, de a pozsonyi Zsidó Kórház elöljáróságának és több jótékonysági egyesületnek is a tagja volt.

Grünhut Áron

Embermentő tevékenysége az Anschlusst követően kezdődött.

Ausztria Németországba történő bekebelezését követően részt vett a Köpcsény környéki menekültek megsegítésében, Csehszlovákiába juttatva őket. Ezzel egy időben sátortábort állíttatott fel a Dunaszerdahely térségében összegyűjtött hontalan zsidók számára, és gondoskodott róla, hogy kiutazhassanak Palesztinába.

1939 tavaszán elintézte, hogy tíz szlovákiai ortodox zsidó fiú csatlakozhatott a Nicholas Winton brit diplomata által kezdeményezett mentőakcióhoz, amelynek során zsidó gyerekeket menekítettek a Cseh- Morva Protektorátusból Nagy Britanniába.

Leglátványosabb akciója valószínűleg az a mentés volt, amely során több mint 1300 zsidó menekülhetett hajón Pozsonyból Palesztinába.

Az embermentőnek végül önmagát is meg kellett mentenie. 1943-ban Magyarországra menekült, ahol álnéven élve vészelte át a háborút.

Még több Kibic

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20.15 óra ago
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

A hulca avató szertartás, ahol egy fehér cipőfűzővel erősítik meg a köteléket a szervezettel

2025.05.19.1 nap ago
Mindenki jobban meg tudja ismerni társait és önmagát a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom következő programjaival.

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.5 nap ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »