A múlt héten Izraelben járt Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, aki többek között a Sorsok Háza ügyéről és a Figyelő nagy port kavart címlapjáról egyeztetett magas rangú izraeli tisztviselőkkel.
Heisler András útja során találkozott Reuvén Rivlinnel, Izrael Állam elnökével, Jichák Hercoggal, a Szohnut elnökével, Jair Lapid parlamenti képviselővel, a Jes Átid párt vezetőjével, illetve a Jad Vasem vezetőivel. Részt vett továbbá az Új Kelet újság 100. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, amelyet követően interjút adott az Izraelinfónak.
A Mazsihisz elnöke szeretett volna Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel is találkozni, az izraeli kormányfő azonban időhiányra hivatkozva nem fogadta őt. Heisler a Szombatnak nyilatkozva elmondta, hogy kereste vele a kapcsolatot viszont Reuven Azar, Netanjahu külpolitikai főtanácsadója, akivel korábban már tárgyaltak Budapesten. A Mazsihisz elnöke azonban nem tartotta időszerűnek, hogy újból találkozzon Azarral (akivel pénteken a magyar kormány képviselői tárgyaltak), mivel a tanácsadó továbbra sem rendelkezik nagyobb felhatalmazással annál, mint amivel Budapestre érkezett.
Heisler András ezért inkább a médián keresztül próbálta Netanjahu figyelmét felhíni arra, hogy miért találja a Mazsihisz problémásnak a Sorsok Háza megnyitását a Schmidt Mária elképzelései szerint készült koncepcióval. Ennek megfelelően az izraeli média a múlt héten kiemelten foglalkozott a Sorsok Háza ügyével, illetve a Heislert támadó Figyelő, többek szerint antiszemita címlapjával.
Mazsihisz: Valótlanságokat állít a Figyelő, uszító a címlapja
„Bibi elsősorban a médiára figyel. Ezért rengeteg üzenetet helyeztem el az utóbbi napokban a különböző izraeli orgánumoknak, ettől hangos az izraeli sajtó, talán lesz hatása” – fejtette ki stratégiáját Heisler András az Izraelinfónak adott interjúban. A Mazsihisz elnöke szerint az ugyanis kevés, ha csak ő „pattog”, de ha sok hír jelenik meg a magyarországi emlékezetpolitika problémáiról a helyi médiában, annak már lehet valamilyen hatása. „A Figyelő antiszemita címlapja szinte szívességet tett nekem azzal, hogy ráirányította a figyelmet a Magyarországon zajló folyamatokra” – mondta Heisler.
Heisler arról is beszélt, hogy szerinte a magyar kormány arra használja fel a Köves Slomó által vezetett Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH), hogy semlegesítse vele a hagyományos magyar zsidó szervezeteket. A Mazsihisznél ugyanis azért küzdenek, hogy „ne lehessen olyan történelemhamisító múzeumot létrehozni, amely a németekre hárítja a magyarok helyett is a vészkorszak zsidóüldözéseinek felelősségét”. A Mazsihisz elnöke arra is emlékeztetett, hogy a magyar zsidóságot már kétszer derékba törték, a holokauszt, illetve a kommunizmus idején. „Nem hagyhatjuk, hogy harmadszor is szétverjék ezt a közösséget, hogy meggyalázzák hatszázezer mártírunk emlékét” – jelentette ki Heisler.
Heisler: „Aki titokban beáll egy ilyen koncepció mögé, azzal nincs párbeszéd”
Ebben pedig Izrael nyújthat komoly segítséget. A Jad Vasem például a magyar származású Robert Rozettel már korábban is nagyon markánsan nyilatkozott a Schmidt Mária elképzelésével szemben. Heisler úgy véli, hogy a Sorsok Háza ügyében nem engedhetnek a kormánynak, mert az emlékezetpolitikai katasztrófát eredményezne. Abban az esetben ugyanis az intézmény egy hazugságmúzeum lesz, ami ráadásul Köves Slomó segítségével fog létrejönni.
Heisler András szerint „egy Schmidt Mária-féle múzeumból úgy jönnek ki a tömegek, hogy mélységesen elítélik a náci Németországot, miközben nem találkoznak az akkori magyar segítőtársaik felelősségével”. „Ez a hazugság lesz a magyar narratíva” – vélekedett a Mazsihisz elnöke.