Sikerült megfejteni az egyik leghíresebb Radnóti vers kihúzott sorát

Radnóti nem őrzött meg piszkozatot, az alkotói folyamatát nehéz reprodukálni, most mégis sikerült néhány antikváriusnak megfejteni a 20. század egyik fontos versének, a Járkálj csak, halálraítélt-nek egyik kisatírozott mondatát.

10 millió forintért kelt el Radnóti Miklós klasszikusának, a Járkálj csak, halálraítélt című versnek egyetlen fennmaradt kézirata a Központi Antikvárium péntek esti árverésén. A kikiáltási ár 5 millió forint volt.

Bálinger Béla üzletvezető a műsorban elmondta, hogy a Járkálj csak, halálraítélt című művet a 20. század egyik legfontosabb versének tartja. Ráadásul a versben van benne egy átsatírozott sor, amelyet eddig senki sem tudott megfejteni.

„Azt kell tudni Radnótiról, hogy piszkozatot nem őrzött meg. Tehát az ő alkotói folyamatát nem nagyon lehet reprodukálni, mert minden piszkozatot megsemmisített” – mutatott rá Bálinger, hozzátéve, hogy az aukciós tétellel egy halhatatlan mű születésének utolsó mozzanatát ismerheti meg az utókor.

Az antikvárium munkatársainak ugyanis sikerült megfejteniük az átsatírozott verssort.

Bálinger Béla kiemelte, hogy az eredeti verzióban a költő „villannak holnap a kaszák” sort írta, de végül ezt kisatírozta, és megszületett a végleges szöveg: „ejtik árnyuk a vadlibák”.

A vers címét Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós felesége adta, aki naplójában a „legszebb” jelzővel emlegette ezt a művet. A vers először a mindössze pár kiadást megélt Gondolat című folyóiratban látott napvilágot.

Még több Kibic

Hogyan traumatizálhat valami, amit korábban soha nem tapasztaltam?

2025.04.21.3 nap ago
Visions of the Present címmel Alex Woz zsidó művész rendkívüli egyéni kiállítása először látható Budapesten.

Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka

2025.04.16.1 hét ago
A többszörös díjnyertes Még emlékszem című film a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából most mindenki számára elérhetővé vált.

Lily Ebertről szóló filmet mutatnak be a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján

2025.04.16.1 hét ago
Az ATV műsorán látható dokumentumfilm a világhírű magyar holokauszt-túlélő történetét mutatja be.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »