Az izraeli parlamentbe vinnék a Sorsok Háza ügyét

A magyar kormány képviselői Izraelben folytatnak tárgyalásokat a Sorsok Háza ügyében. Izraeli ellenzéki képviselők pedig attól tartanak, hogy Netanjahu a magyar kormánnyal is a lengyelekéhez hasonló alkut fog kötni.

Az izraeli 10-es csatorna számolt be először arról, hogy az izraeli miniszerelnöki hivatal annak ellenére kezd tárgyalásokat a magyar kormány képviselőivel a Sorsok Háza ügyében, hogy az izraeli külügyminisztérium egyértelmű álláspontot fogalmazott meg a Budapestre tervezett intézménnyel kapcsolatban. Az izraeli külügy szerint semmilyen eltérés nem engedhető meg azoktól a történelmi narratíváktól, amelyeket a Jad Vasem és a Washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum is tényként ismer el a magyarországi holokauszttal kapcsolatban.

Lehet, hogy felfüggesztik a Sorsok Háza megnyitását

Az izraeli külügyminisztérium szerint ugyanis a Sorsok Háza koncepciójáért felelős Schmidt Mária az egyik éllovasa annak a magyar kormányzati törekvésnek, amely egy új történelmi narratíva keretében minimalizálná a magyarok részvételét és felelősségét a holokauszt idején elkövetett bűncselekményekben. Hasonlóképpen, ahogy a lengyel kormány tette a vitatott holokauszt-törvénnyel.

A 10-es csatorna azt a választ kapta az izraeli kormánytól, hogy a magyar oldalról szeretnének egyetértésre jutni a Sorsok Háza ügyében mielőtt megnyitnák az intézményt. Jelenleg arra várnak, hogy a magyar kormány tájékoztatást adjon a legújabb fejleményekről annak érdekében, hogy mielőbb megszülessen a kívánt konszenzus az ügyben. Ez pedig várhatóan hamarosan meg fog történni, a magyar küldöttség ugyanis ezekben a napokban találkozni fog Reuven Azar miniszterelnöki tanácsadóval. Az ügyben eddig eljáró külügyminisztérium képviselőit azonban nem hívták meg a találkozóra.

Eközben izraeli ellenzéki politikusok attól tartanak, hogy Netanjahu az Orbán-kormánnyal is a lengyelekkel hasonló kompromisszumos megállapodást fog kötni. A lengyel kormány által hozott törvényt az izraeli kormány először holokauszttagadónak minősítette, majd Netanjahu a lengyel miniszerelnökkel egy közös nyilatkozatban zárta le az ügyet, miután a lengyelek változtattak a vitatott törvényen. A holokausztot kutató történészek szerint azonban a törvény szövege a változtatást követően is problémás maradt.

Több mint 200 ezer zsidó haláláért lengyelek voltak a felelősek

Itzik Smuli ellenzéki képviselő ezért kezdeményezte, hogy az izraeli parlament, a Kneszet is foglalkozzon a Sorsok Háza ügyével. Smuli szerint Netanjahu egy ENSZ-szavazat kedvéért kiárusítja a zsidóság történelmét, és meghunyászkodik európai holokauszttagadók előtt. Más ellenzéki képviselők pedig a Kneszet kül- és biztonságpolitikai bizottsága elé idézné az izraeli kormányfőt, hogy számoljon be a magyar kormánnyal a Sorsok Házáról folytatott megbeszélésekről.

A magyar kormány támogatói viszont azt mondják, hogy Netanjahu budapesti látogatásakor Orbán Viktor már elismerte a magyarok felelősségét a holokausztban, valamint hangsúlyozta, hogy kormánya mindent megtesz a zsidó közösség védelmének érdekében, és küzd az antiszemitizmus ellen. Netanjahu nemrég a CNN-nek adott interjúban dicsérte meg Orbánt az antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében tett erőfeszítései kapcsán.

Évi félmilliárd forintot ad a kormány az antiszemitizmus elleni küzdelemre

A 10-es csatorna arról is beszámolt, hogy a héten Izraelbe utazott Heisler András, a Mazsihisz elnöke, aki a Sorsok Háza és a magyarországi antiszemitizmus kapcsán fog megbeszéléseket folytatni többek között Itzhák Hercoggal, a Szohnut elnökével, a Jad Vasem munkatársaival és Jair Lapid ellenzéki parlamenti képviselővel. Az izraeli miniszterelnöki hivatal képviselői azonban nem fognak találkozni Heislerrel.

(10.tv, 10.tv, Haaretz)

Még több Kibic

A halálba menekült a deportálás elől a neves fehérvári orvos és felesége

2026.04.10. 2 nap ago
Emlékükre a Mazsike kezdeményezésére botlatóköveket helyeztek el annál az épületnél, amely dr. Heller Pál és dr. Heller Pálné utolsó lakhelye volt Székesfehérváron.

2028-ban ismét Magyarországon rendezhetik meg a Maccabi Európa Játékokat

2026.04.10. 2 nap ago
Magyarország pályázott a 2028-as Maccabi Európa Játékok rendezésére a 2019-es játékok sikeres megrendezése után. A sportesemény mellett kulturális programokat is kínálnak a rendezvény ideje alatt Magyarországra látogatóknak.

Az október 7-i terrortámadás és a gázai háború áldozataira emlékeznek a Szenes Hanna parkban

2026.04.09. 3 nap ago
A megemlékezésre a terroristák által két kisgyermekével együtt meggyilkolt Siri Bibasz születésnapján kerül sor, amely idén Izrael függetlenségi napja is egyben. A megemlékezést filmvetítés követi.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »