Az újonnan megválasztott amerikai képviselő Ciszjordániába viszi a kollégáit
Rashida Tlaib szeretné megmutatni képviselőtársainak, hogy a szegregáció az akadálya a békének. Szerinte az izraeliek által szervezett körutak nem adnak valós képet a palesztin helyzetről.
A michigani demokrata párti képviselőt nemrég választották meg. Tlaib palesztin-amerikai származású, és egyike azoknak az első muszlim nőknek, akiket beválasztottak az Egyesült Államok kongresszusába. A terveiről a The Intercept nevű magazinnak beszélt.
Ez az út az ellenpontja lenne annak a hagyományos izraeli látogatásnak, amelyet az első ciklusban megválasztott képviselők szoktak bejárni. Ezeket a körutakat az Amerikai Izraeli Közügyi Bizottság (AIPAC) oktatási szárnya szponzorálja, és az utazás során a politikusok fontos izraeli vezetőkkel találkoznak mind a gazdaság, mind a kormányzat és a katonaság részéről.
Tlaib elmondta a The Interceptnek, hogy ő szeretné megmutatni az izraeliek által fogva tartott palesztin gyerekek sorsát, az oktatás helyzetét, a tiszta vízhez való hozzájutás és a szegénység problematikáját. Elképzelhető, hogy ellátogatnak a Beit Ur al-Foqa nevű kis faluba is, amely Ciszjordánia északi részén fekszik, és ahol a képviselő nagymamája is él.
„Szeretném megmutatni a szegregáció következményeit, és azt, hogy ez miként akadályoz minket abban, hogy béke legyen a régióban. Szerintem az AIPAC nem nyújt valós képet a kérdésről. Nagyon egyoldalú. Én tudom, mi az igazság, hogy mi történik a nagyanyámmal és a családommal odaát”, mondta.
Rejecting Israel Lobby’s Influence Over Congress, Rashida Tlaib Plans to Lead Delegation to Palestine
For decades, AIPAC has sponsored trips to Israel for new members of Congress. Rep.-elect Rashida Tlaib, a Palestinian-American, is planning an alternative.
Tlaib egyelőre nem tudja az út pontos időpontját, és hogy melyik palesztin tanácsadó cég fogja szponzorálni a több ezer dolláros utazást.
Néhány frissen megválasztott demokrata képviselő azt nyilatkozta a The Interceptnek, hogy szeretnének részt venni az körutazáson, de még nem tudják az ügyet nyilvánosan kommentálni.
Tlaib azt is elmondta az interjúban, hogy szerinte az Izrael bojkottját szorgalmazó BDS mozgalom segít abban, hogy felhívja a figyelmet az izraeliek által sárba tiport emberi jogok és a rasszizmus kérdésére.
A minnesotai Ilhan Omar, aki a másik nemrég megválasztott muszlim képviselőnő, nem sokkal a megválasztása után elmondta, hogy ő is támogatja a BDS mozgalmat, holott a kampánya során azt nyilatkozta, hogy a BDS akadályozza a párbeszédet és a céllal ellentétes hatást vált ki.
Az eredeti cikk itt olvasható:
http://www.timesofisrael.com/newly-elected-us-lawmaker-rashida-tlaib-to-lead-colleagues-on-west-bank-trip/?fbclid=IwAR0FpvbgPEDRP_B1HXFX8J6bxEe0_kHx-Zud4f749_VjOHsMAyqkA-oYF54
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
