
MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGE: Sajtóközlemény
A helyi zsidó közösség a város vezetésével közösen ünnepelte a Hanuka második napját Miskolcon, ahol bemutatták a „Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon” elnevezésű, több helyszínből álló, a Magyar Kormány támogatásával induló turisztikai projektet.
Az 1,4 milliárd forintos EU-s forrásból megvalósuló beruházásból olyan hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatások létrehozása a cél, amelyek megőrzik és bemutatják az észak-keleti régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét. A pályázók szándéka az volt, hogy a szolgáltatások kialakítása és üzemeltetése növelje a környék idegenforgalmát, munkahelyet biztosítson az itt élők számára, tehát hozzájáruljon a térség társadalmi és gazdasági fejlődéséhez.
A projekt öt helyszínen valósul meg:
Makó: a zsinagóga felújítása, információs pont kialakítása, egy kiállítás az egykori Mikvéről, valamint a temetőbe vezető út építése
Nyírtass: zarándokközpont kialakítása
Nagykálló: imaszoba kialakítása és emlékhely Taub Eizik Izsák csodarabbiról
Sátoraljaújhely: vendégszállás, látogatóközpont és mikve kialakítása
Miskolc: kiállítóközpont kialakítása a működő zsidó közösség együttműködésével
„A világ minden tájáról, de elsősorban Izraelből és az Egyesült Államokból, valamint Kanadából várhatóak külföldi zarándokturisták a projekt megvalósulási helyszínein. Ugyanakkor célunk, hogy Miskolcon és Sátoraljaújhelyen megteremtsük annak lehetőségét, hogy azok osztálykirándulások helyszínéül is szolgálhassanak. A XXI. századi öntudatos zsidó élethez hozzátartozik a múlt megismerése, megértése és emlékének ápolása is. A projektben a konzorcium partnere volt Magyarország Kormánya is, melynek támogatása nélkül nem valósulhatnának meg a beruházások” – mondta el köszöntőjében Heisler András. A MAZSIHISZ elnöke az alábbiakkal fejezte be beszédjét: „Hanuka csodája – miszerint 8 napig égett a Szentélyben az egy napra elegendő olaj – ma is azt tanítja nekünk, hogy m9és hagyományaink megőrzése kötelességünk, de a jelenben kell élnünk, itt kell álmodnunk és azért kell tennünk, hogy itt és most minél teljesebb életet éljünk.”
Dr. Kiss János, Miskolc alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: „A város örömmel fogadja a Magyar Kormány támogatásával induló turisztikai projektet, amely egy újabb elemmel teszi gazdagabbá Miskolc belvárosát. Miskolc számára gyarapodást, épülést és a kulturális élet fellendülését hozták a történelmi egyházak, melyekkel a város hagyományosan gyümölcsöző és szerves kapcsolatban áll évszázadok óta. A zsidó örökség bemutatásával egyszerre emlékezünk a múltra, változtatjuk meg a jelent és építjük a jövőt Miskolcon. Olyan turisztikai tartalék rejtezik ebben a projektben, amely reményeink szerint támogatni fogja a dinamikusan fejlődő miskolci turizmus további bővülését.”
Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár tájékoztatást adott a látogatóközpont keretében megvalósuló kiállításokról, kiemelve a helyi a csodarabbik életét, szerepét.
Török Miklós projektvezető elmondta: „Minden készen áll arra, hogy a beruházások kora tavasszal az eredeti ütemtervnek megfelelően elinduljanak. A munkálatok végeredményeként egy olyan átfogó és komplex zarándokút jöhet létre, amely a különleges építészeti megoldások mellett a térség örökségvédelmi, kulturális és turisztikai szempontjait is figyelembe veszi.”
Az előadást követően dr. Kiss János és Markovics Zsolt főrabbi közösen gyújtott gyertyát Hanuka második napja alkalmából.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
