
Higgy a szemednek! – Egy zsidó filmfesztivál Budapesten
Idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Zsidó és (most már) Izraeli Filmfesztivál, a ZsiFi, amely évről évre egyre több filmmel és kísérőprogrammal színesíti be a november végi szürkeséget. A minél változatosabb programkínálat már a kezdetektől fogva a szervezők egyik első számú szempontja volt.
A Bálint Ház, a Judafest és a MAZS Alapítvány által szervezett filmfesztivál idei kínálatában szereplő több mint húsz film között például egyaránt megtalálhatók hollywoodi sztárokkal készült produkciók, európai és izraeli filmek, hazai gyártású dokumentumfilmek vagy éppen a Centropa Alapítvány családtörténeti rövidfilmjei.
ZSIFI – Zsidó Filmfesztivál Budapesten 2012. november 22-25.
Itt egy kis ízelítő a fesztivál filmjeiből. HIGGY A SZEMEDNEK! – http://www.zsifi.org Az összeállítást készítette Hajmási Péter. Csatlakozz: https://www.facebook.com/events/529178980428992/
De a ZsiFi programja már hat évvel ezelőtt is legalább ennyire színes és változatos volt. Az ötlet, hogy Budapestnek is jól jönne egy saját zsidó filmfesztivál 2012 körül született meg. Ilyen jellegű filmfesztivált akkor már egy ideje rendeztek olyan nagyvárosokban, mint San Francisco, Toronto, London vagy éppen Varsó. Budapesten az izraeli nagykövetség ugyan minden évben megtartotta a saját filmes eseményét (amely tavaly óta a ZsiFi-vel összeolvadva működik tovább), ahol azonban kizárólag izraeli filmeket vetíttetek.
Ehhez képest a Bálint Ház munkatársainak kezdeményezésére és szervezésében létrejött első Budapesti Zsidó Filmfesztivál kínálatában az izraeli alkotásokon túl helyet kapott amerikai, lengyel, olasz és magyar játékfilm is, de egész estés animáció is bekerült a programba. Ezt egészítette ki egy igen erős dokumentumfilmes felhozatal, benne olyan filmekkel, mint a punk zenét játszó amerikai haszidokról szóló Lázadj zsidó! vagy az Oma és Bella, amelyben két berlini holokauszttúlélő asszony a főzésen keresztül kapcsolja össze a jelent a múlttal.
A filmeket Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója, Borgula András, a Gólem Színház vezetője, illetve Csörgits Hunor filmszakértő és Garancsi Ágnes, a Kino mozi vezetője választotta ki. A vetítéseket pedig a Kino és Cirko-Gejzír mozikban, valamint a Bálint Házban tartották meg. A ZsiFi Nyomokban zsidót tartalmaz címmel kisfilmpályázatot is hirdetett, amelyre ugyan érkeztek alkotások, győztest azonban nem hirdetett ki a zsűri.
2013. november 7-10. között jön a 2. ZsiFi!
40 vetítéssel, 17 játékfilmmel, 10 kisfilmmel, 8 dokumentumfilmmel és rengeteg kísérleti filmmel duplájára nőtt a Budapesti Zsidó Filmfesztivál! Idén Garas Dezső emlékének szentelve 8 filmből álló retrospektív sorozatot is tartunk. Részletes infó a filmekről: http://zsifi.org/filmek/osszes Jegyfoglalás: www.balinthaz.hu/zsifi_jegy A fesztivál összes filmjére a jegyár egységesen 1000 Ft. Helyfoglalás az érkezés sorrendjében.
A rákövetkező évben viszont már nyertese is volt az akkor Kell egy csapat! elnevezésű kisfilmpályázatnak. A győztes alkotás Szilágyi Máté Fél című munkája lett, amely egy félig zsidó, félig keresztény családban felnövekvő lány (Walters Lili) konfliktusait mutatja be. A pályázat címe nem véletlenül utalt a Garas Dezső főszereplésével készült Régi idők focija című film szállóigévé vált mondatára, a második ZsiFi ugyanis az akkor már két éve elhunyt színészlegendára emlékezett. A fesztivál keretén belül Garas nyolc filmjét is levetítették, és kiállítást is rendeztek a színész tiszteletére.
A 2013-as ZsiFi programjába a Garas-retrospektíven túl francia, német, lengyel, orosz, izraeli, brazil, amerikai és magyar alkotás is helyet kapott. Köztük Groó Diana első női rabbiról készült dokumentumfilmje, a Regina, vagy az Izraelbe frissen alijázott magyar fiatalokról szóló rövidfilm, a Kiskarácsony. A filmeken kívül a szervezők utcai performanszokkal és beszélgetésekkel várták a látogatókat a Kino moziban.
III. Budapesti Zsidó Filmfesztivál – Higgy a szemednek!
MŰVÉSZ MOZI November 20-23
A harmadik évében a ZsiFi átköltözött a Művész moziba, ahol a Kódjátszma című filmmel vette kezdetét fesztivál. A második világháború idején játszódó dráma Alan Turing matematikus és a nácik titkos kódját feltörő csapat történetét meséli el. A felhozatalból kiemelkedett még az izraeli Gett – Válólevél című film, amely egy olyan izraeli nő kálváriájáról szól, akitől hosszú éveken keresztül megtagadja a férje a válás lehetőségét. A fesztivál programjába bekerült még a Teleki téri mesék című dokumentumfilm is, amelyben a Teleki téri imaházat újjáélesztő fiatalok a zsinagóga és a józsefvárosi zsidóság múltját próbálják feltárni.
A kísérőprogramok között a filmekkel kapcsolatos beszélgetéseken túl, zsinagógákat bemutató városi sétán, illetve a Teleki téri mesék alkotóival tartott közönségtalálkozón is részt vehettek az érdeklődők. A beszélgetések olyan témákat feszegettek, mint például a vallásból való ki-, illetve a vallásba történő betérés vagy éppen a zsidó nők jogai a házasságban.
A négy napon át tartó ZsiFi-n bemutatott filmek iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az eseménynek helyt adó Művész moziban több pótvetítésre, illetve a kisebb termekbe ütemezett alkotások nagyterembe való áthelyezésére volt szükség ahhoz, hogy a fesztivál kielégíthesse a közönség igényeit – írta a Filmvilág blogja a III. Budapesti Zsidó Filmfesztiválról.
IV. Budapesti Zsidó Filmfesztivál (trailer)
Budapesti Zsidó Filmfesztivál már negyedszer! PROGRAM: http://goo.gl/Gx5u0t 13 film és 2 dokumentumfilm, több, mint 8 ország, változatos műfajok és zsidóságértelmezések jellemzik az idei kínálatot. Hívjuk az érdeklődőket, a szkeptikusokat és a filmimádókat, üljenek be és merüljenek el ezeknek a többségében itthon még nem vetített filmeknek az izgalmas világában, azonosuljanak a szereplőkkel, szeressék vagy utálják őket, de mindenképpen beszélgessenek róluk.
A 2015-ös fesztiválra több mint nyolc országból érkező változatos műfajokat és zsidóságértelmezéseket ígértek a szervezők. Az egyik bemutatott film például Robin Williams egyik utolsó alakítása, a Brooklyn legmérgesebb embere volt, de a – akkor még csak Oscar-jelölt – Saul fia vetítésére is sor került ebben az évben. A programban helyt kapott egy hét rövidfilmből álló válogatás is Radnóti hétszer címmel.
A kísérőprogramokon pedig többek között Heller Ágnessel, Gárdos Péterrel, Nemes Jeles Lászlóval és Radnóti Sándorral találkozhattak a fesztiválra látogatók. A szendvicses című amerikai játékfilm vetítését követően a mozi pincéjében Segal Viktor mesterszakács és Dés Mihály író várták sztorikkal és szendvicsekkel az érdeklődőket. A Hosszúlépés városi sétái pedig 10 perc alatt teltek be.
V. Budapesti Zsidó Filmfesztivál (trailer)
Budapesti Zsidó Filmfesztivál már ötödször! 2016. november 17-20. | Művész Mozi | Kino Cafe mozi 15 film, több mint 9 ország, változatos műfajok és zsidóságértelmezések és 8 kísérőprogram jellemzik az idei kínálatot immár 3 helyszínen.
Az ötödik alkalommal megderezett Budapesti Zsidó Filmfesztivál díszvendége volt Deborah Lipstadt amerikai történész, akinek egy ismert brit holokauszttagadóval való bírósági peréről szól a ZsiFi-n is bemutatott Tagadás című film. Lipstadt Karsai László történésszel és Magyar György ügyvéddel együtt a témában tartott kerekasztal-beszélgetésen is részt vett.
A fesztivál egyik kiemelkedő alkotása volt az Állam kontra Fritz Bauer című német film, amely az Adolf Eichmann felkutatását segítő német államügyész történetét dolgozza fel. De az Emlékek őrzői című francia film is bemutatásra került, amelynek középiskolás szereplői egy holokauszt tematikájú versenyre készülnek fel. A filmhez kapcsolódó beszélgetés során pedig a Centropa Alapítvány oktatási programjaiba is némi betekintést nyerhettek az érdeklődők.
6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál (trailer)
November 29. és december 3. között a Művész és a Puskin mozikban közel 20 filmre és számos kísérőprogramra, beszélgetésre ülhetnek be az érdeklődők. Izgalmas programnak ígérkeznek a belváros zsidó örökségét felfedező városi séták, emellett a szervezők erős gasztróprogrammal készülnek, így például szakértők segítségével keresik Budapest legjobb humuszát. http://www.zsifi.org
2017-ben aztán a ZsiFi egyesült az Izraeli Filmfesztivállal, így már harmincnál is több vetítésre kerülhetett sor. Az immár Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál központjába ezúttal a nő került, több bemutatott alkotás is női sorsokat követett, mesélt el. Ezeken kívül bemutatásra került az A cukrász című film, amelyet idén Izrael az Oscar-díjra nevezett.
Látható volt továbbá a vallásos zsidó férfiak önkielégítési tilalmával foglalkozó Szent sperma című izraeli dokumentumfilm is. Egy másik, Hummusz címet viselő dokumentumfilm kísérőprogramjaként pedig az ország legjobb hummuszát próbálták megtalálni Fűszeres Eszter és Szatmári Ferenc gasztrobloggerek, illetve Till Attila rendező, műsorvezető. A Hosszúlépés sétáin ezúttal a budapesti Hollywoodot lehetett felfedezni.
7. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál
November 28. és december 2. között a Művész és a Puskin mozikban közel 22 filmre és számos kísérőprogramra, beszélgetésre ülhetnek be az érdeklődők. ✡ Please scroll down for English ✡ A fesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók, egyebek mellett az Egyesült Államokból, Németországból, Olaszországból, Izraelből és Magyarországról.
Az idei, hetedik ZsiFi-t a Jómadarak című izraeli film nyitja majd meg szerdán. A filmfesztivál kísérőprogramjain pedig ezúttal a Kibic Magazin munkatársaival is találkozni lehet majd, a beszélgetéseket ugyanis mi fogjuk moderálni. A 7. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál részletes programja a fesztivál honlapján, a zsifi.org-on található, de a Kibic eseménynaptárában is érdemes körbenézni.
A Kibic Magazin a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál kiemelt médiapartnere.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
