Sorosozással akarja tisztára mosni magát a Facebook

A Facebook az utóbbi években-hónapokban egyik adatvédelmi balhéból a másikba esik. A cég úgy igyekszik javítani a megítélésén, hogy összeesküvés-elméleteket terjeszt Soros Györgyről.

A közösségi média cég szeretné azt a látszatot kelteni, mintha kritikusai szorosan kötődnének az üzletemberhez, ezzel próbálja hitelteleníteni az adatvédelmi balhék miatt kritikus hangokat – írja az index.hu.

A Facebook egy PR-cég segítségével jobboldali újságírókat akart rávenni arra, hogy nyomják a sorosos narratívát a Facebookról szóló cikkeikben. Az egyik újságíró azonban elmondta, hogy kellemetlenül antiszemita felütése volt annak, hogy egy háttérből az eseményeket irányító zsidó nyakába akarják varrni a szerinte amúgy jogos Facebook-kritikákat.

Az index.hu szerint egyébként ennek a módszernek az Egyesült Államokban is szép hagyományai vannak, Donald Trump elnök épp az elmúlt hetekben igyekezett Soros nyakába varrni az amerikai déli határ felé menetelő menekülttömegeket, amelyek meg is kapták a Soros-karaván nevet.

Soros György az amerikai jobboldalon is legalább akkora liberális mumusnak számít, mint a magyar, az izraeli vagy az orosz jobboldalon (a magyar kormány tulajdonképpen már bejáratott politikai eszközként emelte át Amerikából a sorosozást), így azután a Soros-karaván jól csengő kifejezése hamar átszivárgott egyes republikánus politikusok és Donald Trump Jr. Twitter-feedjébe.

A politikai kommunikáció nemzetközi oda- és visszacsatolásának sebességére jellemző, hogy az október második felében szárba szökkenő soroskaravánozást a hétvégén már Németh Szilárd és Hollik István is átvette.

A „Soros-karaván” kifejezésre a menekültellenes kampányokkal hermetikusan lefedett Magyarországra már kevesen kapták fel a fejüket, de Amerikában elég nagy megütközést keltett annak antiszemita felhangja miatt.

A teljes cikkek itt olvashatók:

A Facebook felbérelt egy céget, hogy konteókat terjesszenek Soros Györgyről

A Facebook felbérelt egy céget, hogy konteókat terjesszenek Soros Györgyről – Rá akarták tolni Sorost a kritikusaikra, hogy ezzel járassák le őket. Közben azért a biztonság kedvéért az antiszemita-kártyát is bedobták.

A magyar kormány kedvenc konteójára fogott fegyvert a pittsburghi mészáros

A magyar kormány kedvenc konteójára fogott fegyvert a pittsburghi mészáros – Minden idők legnagyobb amerikai antiszemita támadását egy kiadós sorosozás váltotta ki. Amerikában náci propaganda, amire mi már csak legyintünk, de a határok ott is elcsúsztak. A szélsőjobboldali merényletsorozat felforgathatja a félidős választásokat is.

Még több Kibic

Szavazz Te is a Cionista Világkongresszus magyar delegáltjaira!

2025.05.22.1 nap ago
A 2025-ös választás remek lehetőség arra, hogy felemelő és egységbe kovácsoló erőként szolgáljon a zsidó közösségek különböző hangjai és csoportjai számára.

Gasztronómia, koncertek és sok gyereknapi program várja a látogatókat az Izrael 77 családi és kulturális fesztiválon

2025.05.21.2 nap ago
Május 25-én, vasárnap újra Izrael Nap a Szent István parkban a Merkaz – Héber és Izraeli Kulturális Központ szervezésében. A több mint 30 kitelepülő szervezet közreműködésében megvalósuló rendezvényen, gasztronómia, hazai és izraeli kulturális programok és sok zene várják a látogatókat 0-120 éves korig.

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20.3 nap ago
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »