1938. november 9-10-én lángba borultak a zsinagógák a náci Németország egész területén. A központilag irányított pogrom a megrongált több ezer zsidó üzlet összetört kirakatüvegeiről kapta a kristályéjszaka nevet.
„A kristályéjszaka mindent megváltoztatott” – mondja a kilencvenes éveiben járó Ruth Weistheimer abban a Leo Baeck Intézet által készített videóban, amelyben holokauszt túlélők mesélnek a Kristallnachtról, vagyis a kristályéjszakáról. A 80 évvel ezelőtti pogrom a történészek többsége szerint is fordulópontnak számított a Harmadik Birodalom zsidókhoz való hozzáállásában. A zsidók addigi üldözése ekkora jutott el ugyanis a tömeges erőszakig, a bebörtönzésekig és a gyilkosságokig.
A nácik akkor még valamennyire a látszatra is próbáltak adni, ezért a pogromok beindításához szükségük volt valamilyen ürügyre is. Így aztán kapóra jött, amikor 1938. november 7-én egy Herschel Grynszpan nevű zsidó fiatalember Párizsban rálőtt a német követség titkárára. Grynszpan eredetileg a német nagykövetet akarta megölni, mert szülei azok a lengyel zsidók között voltak, akiket a nácik október 28-án kitoloncoltak az országból, és Lengyelország felé kényszerítettek. A lengyelek azonban nem engedték be az országba a zsidókat, akik a határ menti senki földjére szorultak.
A merényletben megsérült német titkár, Ernst vom Rath két nap múlva belehalt a sérülésbe, ami remek alkalmat adott a náciknak arra, hogy az akkora már fullba tolt antiszemita propagandát követően valós cselekmények vegyék kezdetét. November 9. és 10. közötti éjszakán országszerte jól szervezett SA (a náci párt rohamosztagosai) egységek kezdtek összehangolt támadásba zsinagógák, zsidók otthonai és üzletei ellen. Rengeteg német civil is csatlakozott az akcióhoz, némelyek az antiszemitizmus, mások pedig személyes ellentétek miatt vagy éppen haszonszerzés reményéből indultak neki a novemberi éjszakának.
A látszatot persze meg kellett tartani, a nácik a központilag irányított pogromot megpróbálták spontán népharagnak beállítani. Nem sokkal éjfél előtt azonban Heinrich Müller, a Gestapo parancsnoka egy táviratot küldött a német rendőrsök számára, amelyben közli, hogy egész Németország területén zsidók elleni cselekmények lesznek, és a rendőrég ne avatkozzon bele ezekbe. Nem is tették, a rendőrök és a tűzoltók ölbe tett kézzel asszisztáltak a zsinagógák, zsidó üzletek és otthonok felgyújtásához.
Kristályéjszaka: a legrégebbi német zsinagógát is felgyújtották
A pogrom következtében több mint 1400 zsinagógát, több zsidó temetőt és 7500 zsidó tulajdonban lévő üzlethelyiséget rongáltak meg. Legkevesebb 91 zsidót meggyilkoltak, 30 ezret pedig letartóztattak, majd dachaui, a buchenwaldi és a sachsenhauseni koncentrációs táborokba szállítottak. Másnapra az utcákat belepték a boltok összetört kirakatainak üvegei, amelyről a pogrom a Kristallnacht, vagyis a kristályéjszaka nevet kapta.
A zsidók kollektív büntetése azonban nem ért véget a kristályéjszakával. A pogromot követően még egy egymilliárd márkás büntetés befizetésére is kötelezték a németországi zsidóságot, ez az összeg nagyjából a becsült zsidó vagyon 20 százalékának felelt meg. A zsidók a megrongált tulajdonuk után járó hatmillió márkás kártérítést sem kaphatták meg, az is az állam pénztárában landolt a „német nemzetet ért károk” megtérítése címén.
A kristályéjszakát követő hónapokban több mint 115 ezer zsidó hagyta el Németországot, a többségük más európai országokba, az Egyesült Államokba, illetve Palesztinába emigrált. De legalább 14 ezren egészen Sanghajig menekültek. Az emigránsok hátrahagyott tulajdonát a kormányzati politika részeként a nácik elkobozták.
A zsidók elleni pogrom híre nagy felháborodást váltott ki világszerte. Sok újság a 19. századi gyilkos oroszországi zsidóüldözésekhez hasonlította a kristályéjszaka eseményeit. A New York Times arról is beszámolt, hogy a gyújtogatások és a lincselések a náci párt emberei iránymutatása szerint zajlottak, bár azt is hozzátették, hogy az erőszakos eseményeknek Goebbels utasítására vetettek véget, mintha a náci propagandaminiszter jó szándékán múlt volna, hogy nem folytatták még napokig a pogromot.
Azok viszont, akik akkoriban a magyar sajtóból tájékozódtak, egy egészen más valóságot ismerhettek meg. A Foucault ingája elnevezésű blog szerzője átnézte a hazai lapok korabeli kiadásait, és arra jutott, hogy a legtöbb magyarországi újság a pogrom másnapján a Lefegyverezték a berlini zsidóságot című hírt vette át az MTI-től. Ebben arról számoltak be, hogy a német zsidóság „lefegyverzése” során hány lőfegyvert és töltényt koboztak el. A következő napokban ugyan már elkezdtek cikkezni a felgyújtott zsinagógákról, de akkor is inkább a párizsi német követség titkárának meggyilkolását emelték ki az írásokban. A cikkekben zsidóellenes tüntetésekről és zsidók elleni megtorlásról írtak, sokszor azt sugallva, hogy a zsidók fegyverkeztek és veszélyt jelentettek a német társadalomra.
(Times of Israel, Index, Wikipedia, The Atlantic, Foucault ingája)