Több tízezer munkaszolgálatoson segített Revisnyei Reviczky Imre posztumusz vezérőrnagy, miközben a saját és családja életét is kockáztatta. A katona nevét nemcsak Magyarországon, hanem Romániában és Izraelben is emléktáblák őrzik, és megkapta a Világ Igaza címet is.
Katonai tiszteletadás mellett avatták fel a Világ Igaza kitüntetésben részesült Revisnyei Reviczky Imre posztumusz vezérőrnagy szobrát a Fiumei úti sírkertben. A szobor Stremeny Géza szobrászművész alkotása.
A 47 éves Reviczky Imre másfél évig volt a munkaszolgálatos zászlóalj parancsnoka, ezalatt mintegy negyvenezer zsidó, román, ruszin és szerb munkaszolgálatos biztonságáról gondoskodott, közülük legalább tízezren az életüket is neki köszönhették.
Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója hangsúlyozta a szobor avatásakor: Reviczky Imre megállásra és gondolkodásra késztet majd mindenkit, aki belép a sírkertbe. A főigazgató megemlékezett a nemrég elhunyt Kerényi Imréről is, aki közel egy éve kezdeményezte a szobor felállítását.
Nyáry Krisztián így ír Reviczkyről egy 2015-ös Facebook posztjában:
“1943 májusában kinevezték a X. Közérdekű Munkaszolgálatos Zászlóalj parancsnokának, ami 50 munkásszázad irányítását és néhány harcoló alakulat felügyeletét jelentette egész Észak-Erdély területén. Hiába tartozott alá negyvenezer ember, kinevezését mindenki büntetésnek tartotta. Fia egyik tiszttársa így kommentálta a hírt: „Sajnálom apádat! Zsidók parancsnokának lenni napjainkban? Elveszett ember! Ha kemény kézzel fog bánni a zsidókkal, akkor azért! Azoknak a keze Horthyig-Horthynéig bőven elér, és kitörik a nyakát! De ha az ellenkezőjét teszi, akkor mi fogjuk kitörni!” Reviczky Imre a második lehetőséget választotta.
Amint átvette a parancsnokságot nagybányai állomáshelyén, leállította a kegyetlenkedéseket és a munkaszolgálatosok megszégyenítését. A zsidók mellett megbízhatatlannak tekintett nemzetiségiek, románok, ruszinok és szerbek is alárendeltjei közé tartoztak. Mindannyian nehéz és veszélyes munkát végeztek: a rendszeresen bombázott területeken utakat és vasutakat építettek, fát vágtak, bányákban és hadiüzemekben dolgoztak, romot takarítottak. Reviczky az első pillanattól kezdve úgy tekintett rájuk, mintha fegyveres honvédek lennének. Megfelelő ruhát és felszerelést, a katonákéval egyező kosztot biztosított nekik. De ennél többet is tett. Az elődje által behívott 1500 emberből 600-at azonnal alkalmatlanná nyilvánított és hazaküldött. A többiek közül a családosokat nem engedte a frontra küldeni, és mindent megtett, hogy akit csak lehet, visszarendelhessen az értelmetlen háborúból.
Minden napját a panaszok kivizsgálásával kezdte, s akin csak tudott, megpróbált valamilyen módon segíteni. Amikor tudomására jutott, hogy egy beosztottja pénzért és műkincsekért cserébe adott kedvezményeket, azonnal vizsgálatot kezdeményezett és frontra küldette a korrupt századost. Az esetnek hamar híre ment, s nem csak a munkaszolgálatosok között. Volt tiszt, aki a háta mögött zsidóbérencnek nevezte a parancsnokot, és árgus szemmel figyelte, hogy valami olyat tegyen, amiért fel lehet jelenteni. Tudta ezt Reviczky is, aki kínosan vigyázott arra, hogy ne fogadjon el ajándékot vagy szívességet senkitől. Amikor a munkaszolgálatosok családtagjai otthona előtt ajándékcsomagokkal vártak rá, hazaküldte őket, és ennyit mondott nekik: „Nekem is van katona fiam a fronton. Ha segíteni akarnak, imádkozzanak érte!” Az alezredes közvetlen munkatársa, legfontosabb segítője is egy zsidó munkaszolgálatos volt: Sica, a vagány nagybányai taxis. Mivel Reviczky egy idő után nem bízott tiszti beosztottjaiban, Sica intézte a legfontosabb személyes és hivatalos ügyeit. A német megszállás után megváltoztak az ajtaja előtt sorban állók kérései. A családtagok korábban azt kérték, engedje haza férjüket, gyermeküket. Innentől kezdve azt, hogy hívja be őket.”
