Gond nélkül terjednek a Facebook-on a gyűlöletkeltő kampányok

Az ügyészek szerint a pittsburghi mészáros is egy a közösségi médiában terjedő gyűlöletkeltő, rasszista kampányon edződött, mielőtt lelőtt volna 11 embert az Élet Fája nevű zsinagógában.

The Intercept oknyomozó portál képes volt elindítani egy olyan reklámkampányt a Facebookon, amelyet kifejezetten a „fehér fajirtás” témakörben érdekelt felhasználóknak szántak. A portál szerint a kísérleti akcióval 168 ezer embert értek el. Az Intercept ezzel arra akarta felhívni a figyelmet, hogy milyen könnyű a szélsőséges csoportoknak promotálniuk a gyűlöletkeltő üzeneteiket a közösségi médiában, elsősorban a Facebookon, írja a hvg.hu.

Minderre azután került sor, hogy az ügyészség szerint a pittsburghi lövöldözőt, Robert Bowers-t egy olyan, a közösségi médiában terjedő összeesküvés-elmélet motiválhatta a zsidó istentiszteleten résztvevők lemészárlására, amely szerint „kívülálló erők” meg akarják semmisíteni „a fehér fajt”.

Mindeközben sor került a 46 éves Robert Bowers bírósági meghallgatására, ahol nem vallotta magát bűnösnek. A férfi csak annyit mondott: megértette, hogy mivel vádolják és akár halálbüntetést is kaphat.

A kamionsofőr Bowers jelenleg előzetes letartóztatásban van, elutasították, hogy óvadék fejében szabadlábon védekezhessen.

Az Élet Fája nevű pittsburghi zsinagógában elkövetett támadást az amerikai hatóságok az Egyesül Államok története legsúlyosabb antiszemita merényletének nevezték. Bowers rögtön a letartóztatása után közölte: azt akarta, hogy minden zsidó haljon meg.

Donald Trump elnök és a first lady, Melania Trump kedden Pittsburghbe látogatott, lerótta kegyeletét a zsinagógában, és felkereste a kórházban a sebesülteket is. Az elnök kíséretében volt a lánya, Ivanka, a veje és tanácsadója, Jared Kushner és Steve Mnuchin pénzügyminiszter is.

Korábbi cikkünk a témában:

“Minden zsidónak meg kell halnia”: Mészárlás a zsinagógában

 

 

Még több Kibic

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.11 óra ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.13 óra ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Civilek folytatják a munkaszolgálatosok sírjainak rendbetételét a Kozma utcai izraelita temetőben

2025.07.09.1 nap ago
A cél a munkaszolgálatos sírok rendbehozatala, a feliratok olvashatóvá tétele. A csoporthoz bárki csatlakozhat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »