Mi lenne, ha hirtelen eltűnnének a zsidók? – A Gólem Színházról írt a New York Times

A Gólem Színház új, Kiválasztottak című előadása kapcsán írt cikket a zsidó színházról az amerikai lap. A politikai kabarénak nevezett darab arról szól, mit csinálnának az emberek, ha hirtelen eltűnne az összes zsidó.

A Gólem Színház Kiválasztottak című darabjának jeleneteiben a magyar társadalom különböző rétegei reagálnak a zsidó emberek eltűnésére: egy zenekar elveszíti zenészeinek nagy részét, egy étkező család a nagymama nélkül marad, mások pedig arra lesznek figyelmesek, hogy eltűntek a szomszédok – írja a New York Times.

Kiválasztottak (Fotó: Gólem Színház/Gordon Eszter)

A cikkben Borgula András, a Kiválasztottak rendezője, aki a Gólem Színház vezetője is egyben, arról beszél, hogy a darabbal nem az volt a szándékuk, hogy az antiszemitizmusról készítsenek előadást. A darab inkább az általános gyűlölettel foglalkozik, amelynek csak egyik típusa az antiszemitizmus.

A lap ezután beszámol arról, hogyan tartja napirenden az Orbán-kormány a gyűlöletet az országban. Említi a Soros, a migránsok és az Európai Unió ellen indított kormányzati kampányokat. A gyűlöletbeszéd előfordulása az országban nemzetközi aggodalmat váltott ki és megrémített sokakat Magyarországon, egy olyan országban, amely több mint félmillió zsidót vesztett el a II. világháborúban – olvasható a cikkben.

Ennek kapcsán megszólal Heisler András, a Mazsihisz elnöke is, aki elmondja, hogy a Soros-ellenes plakátkampány nem volt ugyan nyíltan antiszemita, de alkalmas volt arra, hogy antiszemita érzelmeket gerjesszen. Heisler azt is megemlíti, hogy Magyarországon a romákkal és a menekültekkel szembeni utálat nagyobb, mint a zsidók elleni, de a történelem során sokszor bebizonyosodott, hogy az nem jó, ha túl magas a gyűlölet szintje az országban.

Borgula András szerint a darabban elhangzó antiszemita kijelentések már annyira elterjedtek a közbeszédben, hogy muszáj beszélni róluk. Az pedig, hogy viccet csinálnak ezekből inkább tekinthető egyfajta terápiának.

A New York Timesnak Szabó Borbála, a darab egyik írója is nyilatkozik. Szerinte a Kiválasztottak buborékpukkasztó próbál lenni, és többféle nézőpontból mutatja be a helyzetet. Éppen ezért abban reménykedik, hogy az eltérő politikai nézeteket vallók is meg fogják tekinteni az előadást. Szabó úgy véli, hogy egy ilyen diktatúra felé közelítő rezsimet csak úgy lehet legyőzni, ha egységesen felismerjük, hogy a felettünk állók miként manipulálnak minket a gyűlölettel.

Kiválasztottak (Fotó: Gólem Színház/Gordon Eszter)

A lap megjegyzi, hogy a darab végén ugyan nincs különösebb következménye a zsidók rejtélyes eltűnésének, de a valóságban, ahol azért még megvannak a zsidók Magyarországon, Orbán hivatalba lépését követően a társadalom egyre több elemei tűnnek el, egyetemek és újságok formájában.

Borgula András azt mondja, hogy az előadással azt szerette volna bemutatni, hogyan kelünk fel másnap egy ilyen esemény után, és folytatjuk tovább eddigi életünket. Egyben attól is tart zsidóként és magyar állampolgárként, hogy pont ez az, ami valóban történne egy ilyen helyzetben, vagyis a semmi.

(New York Times)

Kapcsolódó cikkek

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.5 nap ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.2 hét ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Rendkívüli Sorstalanság-előadás a Magyar Nemzeti Galériában

2024.09.26.2 hét ago
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Galéria közös holokauszt-kiállításához kapcsolódva adják elő a Katona József Színház művészei Kertész Imre regényének színpadi változatát.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »