október 19, 2018
A hollandiai zsidók, akiknek Budapest volt a mennyország a holokauszt idején
2018.10.19. 16:19
89 zsidó érkezett Hollandiából a II. világháború idején Budapestre, ahol többségük túlélte a holokauszt borzalmait. A történetükről nemrég dokumentumfilm készült.
Embermentőket tüntetett ki a belügyminiszter és az izraeli nagykövet
2018.10.19. 14:19
Bátorságért Érdemjeleket adott át csütörtökön Pintér Sándor belügyminiszter és Jószéf Amrani izraeli nagykövet a holokauszt idején tanúsított segítségnyújtás elismeréseként a Világ Igaza címmel korábban már kitüntetett magyar állampolgárok családtagjainak.
A bíróság döntött: be kell engedni Izraelbe a BDS támogató diákot
2018.10.19. 12:07
Lara Alquasem két hete vesztegel az izraeli reptéren, mivel a zsidó állam szerint támogatta az Izraelt bojkottáló BDS mozgalmat, így rá is vonatkozik az a szabály, hogy nem léphet be az országba.
Életmentő készüléket kapott a Szegedi Új Zsinagóga a Rotarytól
2018.10.19. 08:10
A szegedi zsinagóga ma már nemcsak a zsidó közösségé, hanem igazi „bet knesset”, azaz a gyülekezés háza, koncertek, előadások helyszíne is, így a készülék sok emberre fog vigyázni, mondta Juhász Máté, Rotary Club Szeged-Tisza elnöke.
▼ Korábbi cikkek