Becsületrenddel tüntették ki Franciaország leghíresebb nácivadász párosát
Egy romániai zsidó srác az ’60-as években Párizsban megismerkedett egy német katona lányával. Miután összeházasodtak, úgy döntöttek, hogy nácikra fognak vadászni. Most a legmagasabb állami kitüntetésekben részesítették őket.
Serge Klarsfeld Romániában született 1935-ben, a holokauszt elől családjával Franciaországba menekültek. Édesapját viszont így is Auschwitzba deportálták, ahonnét már nem tért vissza. Klarsfeld 1950-ben francia állampolgárságot kapott, tíz évre rá, amikor Párizsban tanult, az egyik metróállomáson megismerkedett Beate Künzellel, egy volt német katona lányával.
Serge és Beate három évvel később összeházasodott, majd úgy határoztak, szökött náci háborús bűnösöket fognak felkutatni, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsák őket. Ezt a tevékenységet aztán több mint 50 évig űzték. Ez idő alatt több keresett náci, illetve Vichy kollaboráns bíróság elé állításában segédkeztek.
A legnagyobb fogásuk Klaus Barbie, korábbi Gestapo-tiszt volt, aki a „lyoni mészáros” becenéven vált hírhedté. Klarsfeldék 1970-ben, Bolíviában bukkantak a nyomára, és azt tervezték, hogy elrabolják, mint ahogy a Moszad tette tíz évvel korábban Eichmannal. A tervük azonban nem sikerült, azt viszont elérték, hogy egy évvel később Barbie-t kiadják Franciaországnak.
A Klarsfeld-házaspár már korábban is több magas állami elismerésben részesült. Most Serge Klarsfeld a Becsületrend, Beate Klarsfeld pedig a Nemzeti Érdemrend legmagasabb fokozatát vehette át Emmanuel Macron köztársasági elnöktől az Élysée-palotában.
(Ynet)
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
